Oldal 101 [101]
A vallási pluralizmus társadalomlélektani vonatkozásai 99
ahogyan a körülötte lévő kulturális rendszerek reprezentálják és megszólítják.
Ez a szubjektum tehát történetileg határozható meg, és az időben eltérő, avagy
egy időpontban is fennálló ambivalens identitásformák csak azáltal tűnnek
egységesnek, mert az , én" narratívái köré fonódnak.
EGYÉN ÉS PLURALIZMUS
Az egyén és a vallási pluralizmus viszonylatában elsősorban a személyes és
megélt vallásosságban megjelenő plurális viszonyrendszerek jelentik a kiin¬
dulépontot. Ezen belül is az úgynevezett , maga módján vallásos" populáció
vallástudományi vizsgálata, amely azoknak az embereknek a csoportjára utal,
akiknek hitbeli meggyőződésében nem egy felekezethez tartozik, hanem vallá¬
sos hitükben többféle szakrális hagyomány jelenik meg, ezek akár egymással
szinkretizálódva. Az egyén és vallási pluralizmus esetében elsőként tehát a
személyes identitás elméletei, majd a vallási önmeghatározás attribútumai,
végül a vallástudományi kutatás konkrétumai kerülnek bemutatásra.
Az identitás elméletei: a személyes önmeghatározás
Ahogyan arra Kézdi Balázs Identitás és kultúra című munkájában (2001) hívja
fel a figyelmet, az identitás fogalma nemcsak a társadalomtudományi diskur¬
zusban, de a pszichológiában is többértelművé és túldeterminálttá vált. Az
identitás-értelmezések körüli elméletek felosztásában többféle megfontolás
létezik, itt az egyszerűség kedvéért az identitáskutatások kétféle elkülönít¬
hető bázisára hivatkozhatunk, ahogyan azt László (1999) is teszi: egyfelől a
dinamikus pszichológiai felfogásra, amely a személyes identitás fejlődésének
folyamataival foglalkozik (Erikson), másfelől a csoportlélektani aspektusra,
amely az egyén társas identifikációját és ennek motivációját, valamint a benne
résztvevő kognitív folyamatokat vizsgálja (Turner, Tajfel).
Az önmeghatározás személyes dimenziója Erikson elméletéből bontható
ki (1995), amely a posztfreudiánus lélektannal szemben megkülönböztette a
személyes én-t a szociális én-től, a perszonális én-t pedig olyan pszichikus ref¬
lexióként azonosítja, amely az egyéni biográfia folytonos szubjektív, a történet¬
szerkesztés logikáját követő narrációján alapul. Ebben az identitáskoncepcióban
az önmeghatározás alapvetően hármas erőtérben kontextualizálódik: az egyén
koherenciájának és csoportba történő szerepintegrációjájának mértékében, a
kulturális eszményképekben és ideológiákban, valamint az adott élettörténetben
és történelmi pillanatban (Kézdi 2001).