Page 26 [26]
24 Máté-Tóth András
ai modelljével kapcsolatban kritikusan felvetette, hogy a világban sehol sem
találni olyan zsidót, muzulmánt vagy ateistát, aki ne venné sértésnek, ha azt
állítják róla, hogy anonim keresztény. Küng szerint ez a modell az , átöleléssel
történő leigázás", amely úgy integrálja a nem-keresztény vallásokat, hogy saját
kinyilatkoztatásukat relativizálja, és saját identitásukat elveszi. A keresztény
egyházak és a világvallások közötti dialógus elkötelezett szorgalmazója szerint
ez a bekebelező teológiai álláspont már akkor véget vet a vitának, amikor az
még el sem kezdődött (Küng 1986). Küng e kritikáját számos szerző hivatkozza,
jóllehet igazat kell adnunk Perry Schmidt-Leukelnek, aki a felvetés plauzibi¬
litásával kapcsolatosan helyesen jegyzi meg, hogy benne egy olyan maxima
implikálódik, miszerint a más vallásról szóló beszéd csak olyan lehet, amely
megegyezik a másik vallás önmagáról szóló állításával. A hetero-interpretációnak
nem lehet abszolút módon kritériuma az autointerpretációval való egybeesés.
Abból a szempontból pedig Schmidt-Leukel is igazat ad a Küng által felvetett
kritika mögött meghúzódó szándéknak, miszerint az inkluzivista szemlélet
a kereszténységnek olyan rangot tulajdonít, amelyhez viszonyítva minden
más vallás csökevényes, fragmentális vagy legalábbis csak úton van affelé
a tökéletesség felé, amelyet egyedül a kereszténység képvisel. Eszerint más
vallásoknak az üdvösség tekintetében csak a kereszténység mércéjével mért,
relatív értéke van, s nem önmaga mércéjével mért értéke. S éppen ez a központi
gondolata és a pluralista vallásteológia által bírált álláspontja az inkluzivista
vallásteológiai szemléletnek, miszerint a kereszténységben minden más vallást
felülmúló kinyilatkoztatás hagyományozódik át, s ehhez mérten bármely más
vallásban csak viszonylagos értékű, amint Rahner állítja: ,önmagában véve és
alapvetően tekintve Krisztus eljövetele minden kereszténységen kívüli vallást
túlhaladottá tett" (Rahner 1967).
Azinkluzivista álláspont egy további kritikája abból fakad, hogy a keresztény¬
ség keretén belül empirikusan tekintve nem mutatható fel több életszentség,
mint bármely más vallás esetén. Az a kiemelt státus, amit az inkluzív álláspont
a kereszténységnek tulajdonít, nem védhető, amennyiben a kereszténységet,
illetve magukat a keresztényeket arra a mércére helyezzük, amelyet Pál apostol
állított fel a Szentlélek gyümölcséről mondott szavaival (Gal 5,22ff), vagy amit a
Jézus szájába adott parabola tanít a jó fa jó gyümölcseiről (Mt 7, 15ff). Bár voltak
korábbi szerzők, akik a kereszténység iránti lelkesedésükben a kereszténység
erkölcsi felsőbbrendűségét azzal demonstrálták, hogy a keresztény szenteket
nagy lendülettel sorolták fel, és a rájuk vonatkozó erkölcsi nagyságot színesen
leírták. Ám ezek a leírások nem tekinthetők empirikus igazolási kísérleteknek
sem, hiszen az empirikusság legfontosabb feltételeinek sem felelnek meg,
úgymint az egzaktságnak és az összehasonlításnak. Azok a szerzők azonban,
akik a kereszténységben nemcsak az emberi nagyszerűség és hősiesség, hanem