lyamatok fenti irányba terelése jó példa a kémia konzervatív evolúci¬
ójára, amelynek során fokozatosan visszatérünk a természetben zajló
kémiai átalakulásokhoz, de úgy, hogy azokat saját céljainkra használjuk,
eközben pedig figyelünk az esetleges káros mellékhatásokra.
2.4.3.7 Ártalmatlan bomlástermékek
A vegyipari termékeket úgy kell tervezni, hogy felhasználásukat követően
viszonylag rövid idő alatt ártalmatlan termékekre bomoljanak le. Ellen¬
kező esetben a stabil vegyületek különböző módon, például zsírokban
oldva vagy kisebb részecskék felületén megkötődve felhalmozódhatnak,
így előbb-utóbb élő szervezetekbe kerülhetnek. Különösen veszélyesek
a klórozott vegyületek, amelyek káros hatással vannak a mikrobákban
működő enzimekre. Tervezhetök olyan végtermékek, amelyek biológiai
úton lebomlanak vagy legalábbis nem mérgezők. Ebben az esetben ugyan
nőhet a termékek ára, ezzel pedig a gazdasági szempontokra hivatko¬
zó ellenállás, amit megfelelő adózási szabályozással lehet ellensúlyozni.
A társadalmi nyomás és az ebből származó állami beavatkozás sikeres
lehet, mint azt az 1960-as évek előtt használt, biológiailag le nem bomló,
intenzív habzást okozó és az egészségre ártalmas felületaktív anyagok,
az elágazó láncú alkil-benzil-szulfonátok esetében tapasztalták. Azóta
áttértek a lineáris láncú származékokra, amelyek a levegőn gyorsan le¬
bomlanak (The Soap and Detergent Association, 1991). Sajnos a társa¬
dalmi nyomás nagyon ritkán irányul a probléma gyökerére, a fogyasztás
csökkentésének elérésére.
2.4.3.8 In situ analitikai módszerek
Az in situ analízis, vagyis a reakciótermékek felismerése a keletkezé¬
sük helyén egyike az élet alapvető folyamatainak. Az élő sejtek DNS
molekulái folyamatosan külső behatásoknak vannak kitéve, mint a köl¬
csönhatás UV sugárzással, rákkeltő anyagokkal vagy szabad gyökökkel.
A sejtosztódás, a DNS megkettőződése során a sejt felismeri és kijavítja a
hibákat, ami annak is köszönhető, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri
a keletkező anyagokat. A biológiai evolúció során, évmilliók alatt in sizu
analitikai folyamatok fejlődtek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a szer¬
vezet precízen nyomon kövesse a biokémiai átalakulásokat. A zöld kémia
egyik alapelve is azt mondja ki, hogy fontos olyan analitikai módszerek