OCR Output

FÜLÖP SÁNDOR

Environmental Policy Act, NEPA)" indul. Egy kiváló környezetvédelmi
újságíró, Philipp Shabekoff rávilágított azokra a történelmi véletlenekre,
amelyek egybeesése szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen gyökeresen
új szemléletű jogszabály létrejöhessen (Shabekoff, 1993). Johnson &s az
1969-ben őt követő Nixon elnökök komoly problémákkal küszködtek.
Egyszerre kellett kezelniük a vietnami háborút, a 68-as diáklázadásokat
és az Uj, ,rombold” eszméket (egyebek közt a paternalista, fogyasztói
társadalom elutasítását, a nőmozgalmak és a környezetvédők követel¬
ményeit), ráadásul egy elhamarkodott, körzővel-vonalzóval megtervezett
kelet-nyugati autópályaterv a környezetvédelmi érzelmeket még külön
is felkorbácsolta. Ki kellett találni valami igazán progresszív dolgot, ami
azért reményeik szerint nem forgatja fel a társadalmat. A környezetvé¬
delemre, azon belül is a jelentős környezeti hatásokkal járó beruházá¬
sok vizsgálatára esett a választásuk. Szélesre tárták a résztvevők körét:
a beruházón és az engedélyező hatóságokon kívül a helyi közösségek,
önkormányzatok és civil szervezetek is érdemben részt vehettek a terve¬
zett beruházások környezeti hatásainak megvitatásában. Az egész eljárás
átlátható volt a nyilvánosság számára, a beruházók és a hatóság egyezke¬
dése is mindenki számára megismerhetővé vált. Mondhatjuk, egy igazi
"hippi jogszabály született. Peace!

A dolog ráadásul működőképes volt, kialakult egy olyan szakértői ré¬
teg mind a hatóságok, mind az üzleti oldal, mind pedig a nagyobb civil
szervezetek között, amelyik képessé vált egy nagyberuházás környezeti
hatásainak komplex értékelésére. Egyszerre kellett figyelembe venni
adott esetben a vízvédelmi, vízgazdálkodási, levegőtisztaság-védelmi,
zajvédelmi, természetvédelmi, hulladékgazdálkodási szempontokat
az ezek által okozott társadalmi-gazdasági hatásokkal. A környeze¬
ti hatásvizsgálati eljárás révén a környezetvédelmi követelményeknek
a rendszere általánosan ismertté és elfogadottá vált. A hatásvizsgálat
jogintézményét hamarosan a világ többi országában is bevezették, az
Európai Gazdasági Közösségben 1985 óta van jelen. Magyarországon
a nyolcvanas években mint ipari szabvány már létezett a hatásvizsgálat
intézménye, majd 1993-ban, több mint egy évtizeddel az uniós tagsá¬
gunk előtt kormányrendeleti formában is bevezették.

A környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményeképpen a környezet
védelméért felelős hatóság által kiadott környezetvédelmi engedély nél¬
kül ma már nem lehet jelentős hatással járó nagyberuházást megvaló¬

1 United States. National Environmental Policy Act of 1969. Pub.L. 91-190, Appro¬
ved January 1, 1970. 42 U.S.C. § 4321 et seq.

84