az országuknak, ha nem tolonganak az első sorokban, amikor ezeknek
a globális problémáknak a megoldásáról van szó.?
Az államok ennek megfelelően azzal igyekeznek támogatni a feltö¬
rekvő és egyáltalán nem szégyellős új gazdasági hatalmakkal szemben
a saját iparukat, hogy a környezetvédelmet alapvetően az ő igényeikhez
igazítják. A környezetvédelmi jogot is egyre kevésbé írják környezet¬
védők és jogászok, helyettük inkább a legbefolyásosabb ipari lobbik
képviselői.
"Természetesen ezek a gazdaságvédő, protekcionista törekvések nem
a maguk nyers formájában jelennek meg, első olvasatra a fejlett világ
környezetjoga például egészen kiváló lehetőségeket tartogat, azonban
az írott jog igazi arcát a tényleges alkalmazása mutatja meg. Egy nyu¬
galmazott új-zélandi bíró úgy összegezte hosszú pályafutásának ta¬
pasztalatait, hogy a környezetvédelmi ügyei között egyetlenegy sem
volt olyan, amelyben valaki a környezet védelmére kért és kapott volna
engedélyt, a környezetvédelmi ügyek inkább arról szólnak, hogy valakit
a környezet pusztítására, terhelésére, zavarására hatalmazott fel valami¬
lyen közigazgatási hatóság (Preston, 2015). Európában természetesen
ugyanez a helyzet. Nem az a fontos, hogy az egyes nemzeti hatóságok
milyen sikerjelentéseket küldenek az Európai Bizottságnak a joghar¬
monizációról, hanem az, hogy ténylegesen mi történik a valóságban, a
környezetünkben. Az Unió környezetvédelmi kiadványaiban, csakúgy,
mint nemzeti szinten, évtizedek óta különösebb gond nélkül együtt
láthatjuk az egyes irányelvek kiváló értékelését és a folyamatosan rom¬
ló környezetállapot-adatokat. A következőkben három konkrét példát
mutatok be erre, amelyekben az összehasonlító elemzések módszerével
jórészt kiküszöböltük az egyes tagállamok esetlegességeit, így inkább
alkalmasak általános törvényszerűségek, trendek leírására.