elérését nem külső, mechanikai és vegyszeres beavatkozással, hanem az
ökoszisztémák természetes folyamatainak a felhasználásával lehet elérni.
A tudás tehát alapvetően fontos a hazai viszonyok közt is ahhoz,
hogy a BH-n belül kerüljünk. A kutatási-fejlesztési források csekély
volta miatt azonban kulcskérdés, hogy mire fordítódnak a támogatások,
milyen tudáshiányt, kutatási kérdést válaszolnak meg. Ehhez átlátható,
tudományos módszereken alapuló eljárások kellenek. Erre példa az a
víztudományi kiadvány, amely a magyar vízstratégiához szükséges tu¬
dáshiányokat tárta fel. Azért fontos ezt megemlíteni, mert itt nem arról
van szó, hogy egy homályos minisztériumi folyosóból nyíló szobában
készült el egy munkaanyag, nem is egy-két , okos ember" véleményéről,
még csak nem is akadémiai bizottságok véleményéről van szó, hanem
több lábon álló, széles alapokon nyugvó anyagról. Nemzetközi és hazai
áttekintések, szakértői ágazati anyagok, online közvélemény-kutatás az
érintettek körében képezik az alapokat. Fontos látni, hogy bizony meg¬
vannak a lehetőségek a beavatkozások alapos előkészítésére. (Részletek:
Engloner et al., 2019.)
Végszónak az átalakítás fontosságát kell kiemeljem. Nem arról van
szó, hogy kicsit másképp csináljuk, amit eddig, és máris fenntarthatók
leszünk. Nem, a bolygó határai koncepció szembesít minket azzal, hogy
drasztikus változtatások kellenek. Nemcsak másképpen, hanem mást
kell csinálni. Nem elég másképpen gazdálkodni, hanem a természetes
élőhelyeket kell helyreállítani, szolgáltatásaikat felhasználni és így to¬
vább. Nagy léptékű, jelentős átalakításokra van szükség, azonnal. De
mielőtt megnyugodva hátradől a kedves olvasó, hogy valóban nagy a
probléma, ám ilyen nagy léptékű és nagy ívű ügyekkel nincs semmi
dolga, majd valahogy megoldják mások, azaz igyekszik kibújni az egyé¬
ni felelősség alól, szeretném jelezni, hogy mindenkinek a saját szintjén
at kell(ene) alakitania az érték- és életrendjét, napi rutinjait (konkrét
javaslatok az ajánlott művekben). Az átalakítást bárki elkezdheti. le is
tudsz tenni a fenntarthatóbb világért!