Page 129 [129]
GONDOLATOK THOMAS MANN SCHOPENHAUER-KÉPÉHEZ
Platón megkülönbözteti a jelenséget és az ideát, az empíriát és a szellemet, a
látszatvilágot és az igazi világot, az időt és az örökkévalót; a művész feladata
pedig az, hogy közvetítsen e két szféra között úgy, hogy a közvetítés, a két szféra
szemlélése az irónia forrása. Kant szerint, aki távol állt a művészetektől, véleke¬
dik Mann, ,világtapasztalatunk" három törvénynek van alávetve: az időnek, a
térnek és a kauzalitásnak, ezek azonban nem az önmagában való világ rendelte¬
tései, pusztán appercepcióink, és a jelenségek világának, vagyis a sokaságnak a
részei. Az igaz valóságról, azaz a magában való dologról semmit sem tudhatunk:
„A ter, idö és kauzalitás intellektusunk berendezései, és a dolgok felfogása, me¬
lyekből képeik alapján [...] részesülünk, ezért immanens: a transzcendens felfogás
az volna, melyet az ész önmaga ellen fordításával az ész kritikája révén nyernénk,
úgy, hogy ama három beiktatást puszta megismerési formának tekintenénk.""
A platóni ideákat Schopenhauer az akarat első objektivációjának tartja, és
Kant magában való dolog fogalmát az akarattal helyettesíti: , Az akarat tehát,
ez a téren, időn és kauzalitáson kívül álló dolgok önmagában valója, vakon és
alaptalanul, ám vad és ellenállhatatlan mohósággal és kéjjel követelte a létet, az
objektivációt, és ez az objektiváció oly módon ment végbe, hogy eredeti egysé¬
géből sokaság lett, amit találóan pricipium individuationisnak lehetett nevezni.”!°
A világ a mohó, vad, az embertől független, megismerhetetlen és leküzdhetetlen
életösztön — az akarat — terméke, mely akarat megzavarja az ősállapotot, a tö¬
kéletes nyugalmat, a semmit, és minduntalan objektivációra törekszik. Az intel¬
lektus az akaratnak alávetett, ez irányítja és uralja. Az objektiváció második
fokán, vagyis a jelenségek világában a principium individuationis az idő, a tér és
az okság béklyójában állandó szenvedésnek van kitéve, mert a benne lévő akarat
szüntelenül újabb és újabb objektivációra tör, és ezért az individuumot örökösen
kínkeserves vágyakra ösztökéli. A kín azonban csak a kéj röpke pillanataiban
szűnik meg, amikor a mohó vágy - éhség, szomj vagy nemi ösztön -— kielégül.
A pillanatnyi kéjérzést azonban újra kínzó vágy követi, és még a halál sem vált¬
hat meg az akarattól, mert , a halál teljességgel a jelenségek, az empíria, a soka¬
ság és változás szférájához tartozik; a transzcendens és igazi valóságot meg sem
érinti". ! Vagyis: ,ez a világ minden elképzelhető világ közül a legrosszabb."
A halál egy tévedést, az individuációt szünteti meg:
[...] ez a világ, mely a képzeted, már nem lesz létező, te azonban, nevezetesen benned
éppen az, ami irtózik a haláltól, és nem akarja azt, mert ez az akarat az életet akarja,
9 Uo., 20.
19 Uo., 22.
1 Uo., 30.
2 Uo.
«127 +