Page 110 [110]
IRODALOM — KULTÚRA
fontos, hogy mindhárom használhat az életnek, ha nem kebelezi be a jelenvalót
(das Gegenwártige), hanem épp ellenkezőleg: hasznára válik, méghozzá oly mó¬
don, hogy a megtörténtet (das Geschehene) újra történelemmé (Geschichte)
formálja, azaz úrrá lesz rajta — mármint a történelmen mint Historie-n, a törté¬
nelmi tudáshalmazon; magáévá teszi, saját életéhez idomítja, hasznosítja és
használja azt. Ehhez olyan történelemszemléletre van szükség, amelyet szemben
az úgynevezett objektív, vagyis szubjektum nélküli analitikus , tudomány-üzem"
politikai szempontból manipulált, középszerű és a pillanatnyi érdekek követel¬
ményeihez igazodó kánonjával, a művészhez hasonlóan az úgynevezett kivételes
vagy rendkívüli ember (Ausnahmemensch), az ,igazi történész", a jelen ismerő¬
je és a jövő építőmestere képvisel, aki bele tudja élni magát a nagy emberek
történelmébe, hogy hirdethesse azok legfőbb parancsolatát — nevezetesen azt,
hogy , legyetek érettek, és meneküljetek a kor bénító nevelő-átkától, mely abban
látja hasznát, hogy nem enged benneteket éretté válni, hogy így uralkodjon raj¬
tatok és zsákmányoljon ki benneteket, éretleneket"." Az éretlenek a kizsákmá¬
nyolók, a modern uniform-eunuchok. Nietzschének ez az elitista és utópisztikus
történetfelfogása emlékeztet Jacob Burckhardtéra, aki szembehelyezkedik a
hegeli történetfilozófiával, és a reneszánsz nagy alakjait olyan személyiségeknek
tartja, akik minden történelmi pillanatban előfordulhattak, ám soha nem voltak
eszközei és céljai a fejlődésnek. Nietzsche lehetségesnek tartja, hogy az ilyen nagy
történelmi alakok a jövőben is letéteményesei lehetnek majd a történelemnek (az
újkor történelmében Napóleon volt Nietzsche egyik legnagyobb példaképe), és
elveti a , történelmi szükségszerűséget" mint az emberiség fejlődésének elkerül¬
hetetlen következményét, mely fejlődésben az emberiség elérte öregkorát — épp
ez ellen irányul a modern historikus felfogás káros következményeit illető kriti¬
kája, mely szerint a modern ember azt hiszi, hogy a kor kései szülöttje.
A modern korra, vagyis elsősorban Nietzsche korára — jóllehet Nietzsche
számára a modernitás és annak velejárója, a décadence tágabb értelemben már
az antikvitásban elkezdődik, amikor a görög és a napnyugati kultúra csúcsát
jelentő attikai tragédia ,öngyilkossága" után megjelenik Szókratész, az első fel¬
világosult és dekadens gondolkodó - a történeti perspektíva, tehát a megemész¬
tetlen és megemészthetetlen, pozitív és összefüggéstelen tudástömeg elburján¬
zása jellemző. Az egyensúly kibillent a történeti perspektíva javára, ennek
következtében pedig valamiféle kaotikus belső tartalom jött létre, melynek egy
idegen és hamis — mert nem belülről kifelé ható — forma mint üres dekoráció
felel meg. A német viszonyokra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az idegen —
Nietzsche korában különösen a francia — külső majmolása következtében a
7 Uo., 140.
+ 108 +