Page 52 [52]
IRODALOM — KULTÚRA
Második rész A beteljesülés
Astralis költeménye.
Cyana elkíséri Heinrichet Sylvesterhez.
Sylvester és Heinrich beszélgetése.
Az első rész első fejezetének elején Heinrich hajnaltájban, félálomban visszaem¬
lékezik az idegenre, akitől először hallott a kék virágról, majd álomba szenderül,
és álmában újra elszenderedvén megpillantja a kék virágot, amely egy tó szélén
lebeg a vízen, és kék szirmai közül egy finom leányarc tekint rá. Ekkor felébresz¬
ti anyja. Kiderül, hogy Heinrich apja fiatal korában iparos legényként vándorút¬
ján Rómában megismerkedett egy öregemberrel, akinél álmában látott egy virá¬
got — a kék virágot, bár a virág színére eleinte nem emlékszik. Az öreg kéri,
látogassa meg később is, és figyelmezzen álmára Szent Iván napján, de az apa
nem hallgat rá, hanem hazasiet, hogy elvegye szerelmét, Heinrich , névtelen"
anyját. Álmában látja, amint gyermekük szárnyakon a magasba emeli őt, az apát
és az anyát. Heinrich ezután indul útnak: , Szent János napja elmúlt", vagyis
Szent Iván napja után, álma után indul el Augsburgba nagyapjához, valójában
azonban a kék virág nyomába szegődik, és mivel apjával ellentétben, akiről a
második részben Sylvester azt állítja, hogy jó festő lehetett volna, ámde nem
bontakoztatta ki tehetségét, nem felejti el Szent Iván éji álmát, azért annak tel¬
jesülnie is kell. Heinrich a délszaki Augsburgban fogant tüzes bor és poézis
hatására, és az apa álma, illetve foglalkozása (asztalos vagy hasonló kézműves
mester) párhuzamba hozható Krisztus születéstörténetével. A Heinrich és
Mathilde nászából születő Astralis már egyértelműen isteni gyermek.
A hajnali útra kelés (Dümmerung) és elválás a halál előérzetét kelti Heinrich¬
ben, és vágyat ébreszt benne egy maradandó, biztos világ iránt. A halál viszont
a második rész elején, miután a zarándok Heinrichet Mathilde egy fa belsejéből
készíti fel a további útra és a találkozásra Cyanéval, Heinrich számára ,,az élet
magasztosabb megnyilatkozásának" tűnik. Ugyancsak a második rész felel az
első rész útra kelésekor Heinrich érzésére, miszerint ,, Ihüringia felé tekintett,
amelyet az imént hagyott maga mögött ama furcsa sejtelemmel, mintha most
érkezne vissza hosszú vándorlás után a világnak arról a tájékáról, ahová tartanak
éppen", amikor a híres jelenetben Heinrich megkérdi Cyanét: , Hová megyünk
296
hat?”, mire a lany azt feleli: , Mindig hazafelé”®.
3 Novalis: Heinrich von Ofterdingen, ford. Márton László, Budapest, Helikon, 1985, 17.
4 Uo., 132.
5 Uo., 19.
6 Uo., 134.