Page 29 [29]
OCR
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: AZ IFJU WERTHER SZENVEDESEI vu z nagyszerű ősapáink, ilyen gyermeki volt az érzésük, a költészetük!""), illetve a gyermek Werther fantáziavilága képviseli, amely az ősapák korlátozott, mégis boldog létéhez hasonlóan végtelen lehetőségeket rejtett magában. A jelenben ezt az életérzést Wahlheim egyszerű lakosai, különösen a gyermekek hivatottak közvetíteni. A romlatlan gyermek - akárcsak a távoli hegy vagy a távoli jövendő — az Egészet még lehetőségként hordozza magában. A másik világhoz tartozik — néhány alaktól eltekintve, akikhez Werther meglehetősen szeszélyes módon képes vonzódni (ilyen például a gróf, a herceg, B. kisasszony, Wilhelm) — a legtöbb regényalak, nemcsak az anya, Albert, hanem végeredményben Lotte is, aki Werther iránt táplált érzelmei ellenére a biztos és korlátozott élet mellett dönt Albert oldalán. LÁNGELME-E WERTHER? A korlátozott-tökéletlen dualista lét és a korlátok nélküli, tökéletes, örök Egész perspektívájában egy háromlépcsős fejlődésvonal rajzolódik ki, ami hasonlít az üdvtörténeti fejlődéshez, és amelynek csúcsán a regényben a zseni áll. A zseni, Werther felfogásában az egységes, osztatlan, teremtő Egész, illetve a még meg nem teremtett, meg nem valósított eszme. A legfőbb genius azon Lény, aki mindent önmagában és önmaga által hoz létre. Werther szenvedéseinek legfőbb forrása épp az, hogy zsenije csak ritkán — illetve, a szövegszinten két szerelmi kitörésen és az elhalt barátnő emlékének fájdalmas felidézésén kívül soha nem — tör elő. Werther ugyanis nem zseni, hanem fantaszta, csak megszállottként vágyódik rá, ismeri a teremtő erőt, mely példázatszerűen a természetben, a művészetben és a szerelemben mutatkozik meg számára, és amelyet mindenáron igyekszik kierőszakolni magának." ° Uo., 78. 5! Friedrich Gundolf Werthert Goethe egyéb, a Sturm und Drang alkotói korszakában született aktív és tetterős alakjaival szemben, mint például Götz von Berlichingen, Prométheusz vagy Ganymédész, passzív titánnak nevezi: , Werther mint az érzés titánja csatlakozik Goethe titáni szimbólumainak a sorához, melyek ötvözik a pogány életérzést a modern én-érzéssel — ahogyan Prométheusz a teremtés titánja, Cézár a tetté, Faust a törekvésé, úgy — bármilyen paradoxonnak tűnik is — Werthert is titannak nevezhetjük, ha titánon olyan lényt értünk, aki bármilyen irányban, bármilyen erővel és eszközzel megpróbálja áthágni és széttörni az ember korlátait: az adott hatalmakkal szembeni dacból, miként Prométheusz, vagy veleszületett, túlfeszített tulajdonságok miatt, miként Werther érzelmei révén kíván megmártózni a Mindenségben, jóllehet az emberi korlátozottság, a testi korlátozottság rabja." Vö. Friedrich Gundolf: Goethe, Berlin, Bondi, 1922, 169-170. A heroikus titánokkal és megváltókkal ellentétben, akik az általuk megtestesített vagy képviselt istenség nevében küzdenek a világgal, akarják megváltoztatni és megváltani azt, Werther a megváltást a gyermeki lét misztériumába fordítja át oly módon, hogy öngyilkosságával az — örök -— Atyához kíván visszatérni. 8 27 «
