Page 29 [29]
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: AZ IFJU WERTHER SZENVEDESEI
vu z
nagyszerű ősapáink, ilyen gyermeki volt az érzésük, a költészetük!""), illetve a
gyermek Werther fantáziavilága képviseli, amely az ősapák korlátozott, mégis
boldog létéhez hasonlóan végtelen lehetőségeket rejtett magában. A jelenben ezt
az életérzést Wahlheim egyszerű lakosai, különösen a gyermekek hivatottak
közvetíteni. A romlatlan gyermek - akárcsak a távoli hegy vagy a távoli jövendő
— az Egészet még lehetőségként hordozza magában. A másik világhoz tartozik
— néhány alaktól eltekintve, akikhez Werther meglehetősen szeszélyes módon
képes vonzódni (ilyen például a gróf, a herceg, B. kisasszony, Wilhelm) — a legtöbb
regényalak, nemcsak az anya, Albert, hanem végeredményben Lotte is, aki
Werther iránt táplált érzelmei ellenére a biztos és korlátozott élet mellett dönt
Albert oldalán.
LÁNGELME-E WERTHER?
A korlátozott-tökéletlen dualista lét és a korlátok nélküli, tökéletes, örök Egész
perspektívájában egy háromlépcsős fejlődésvonal rajzolódik ki, ami hasonlít az
üdvtörténeti fejlődéshez, és amelynek csúcsán a regényben a zseni áll. A zseni,
Werther felfogásában az egységes, osztatlan, teremtő Egész, illetve a még meg
nem teremtett, meg nem valósított eszme. A legfőbb genius azon Lény, aki min¬
dent önmagában és önmaga által hoz létre. Werther szenvedéseinek legfőbb
forrása épp az, hogy zsenije csak ritkán — illetve, a szövegszinten két szerelmi
kitörésen és az elhalt barátnő emlékének fájdalmas felidézésén kívül soha nem
— tör elő. Werther ugyanis nem zseni, hanem fantaszta, csak megszállottként
vágyódik rá, ismeri a teremtő erőt, mely példázatszerűen a természetben, a mű¬
vészetben és a szerelemben mutatkozik meg számára, és amelyet mindenáron
igyekszik kierőszakolni magának."
° Uo., 78.
5! Friedrich Gundolf Werthert Goethe egyéb, a Sturm und Drang alkotói korszakában született
aktív és tetterős alakjaival szemben, mint például Götz von Berlichingen, Prométheusz vagy
Ganymédész, passzív titánnak nevezi: , Werther mint az érzés titánja csatlakozik Goethe titáni
szimbólumainak a sorához, melyek ötvözik a pogány életérzést a modern én-érzéssel — ahogyan
Prométheusz a teremtés titánja, Cézár a tetté, Faust a törekvésé, úgy — bármilyen paradoxonnak
tűnik is — Werthert is titannak nevezhetjük, ha titánon olyan lényt értünk, aki bármilyen irány¬
ban, bármilyen erővel és eszközzel megpróbálja áthágni és széttörni az ember korlátait: az adott
hatalmakkal szembeni dacból, miként Prométheusz, vagy veleszületett, túlfeszített tulajdonságok
miatt, miként Werther érzelmei révén kíván megmártózni a Mindenségben, jóllehet az emberi
korlátozottság, a testi korlátozottság rabja." Vö. Friedrich Gundolf: Goethe, Berlin, Bondi, 1922,
169-170. A heroikus titánokkal és megváltókkal ellentétben, akik az általuk megtestesített
vagy képviselt istenség nevében küzdenek a világgal, akarják megváltoztatni és megváltani azt,
Werther a megváltást a gyermeki lét misztériumába fordítja át oly módon, hogy öngyilkosságával
az — örök -— Atyához kíván visszatérni.
8 27 «