Seite 15 [15]
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: AZ IFJU WERTHER SZENVEDESEI
A REGENY SZERKEZETI FELEPITESE
Az első könyv három részre osztható:
Első könyv, első rész. A regény legelső, meghatározó mondata öt különböző ma¬
gyar fordításban a következőképpen hangzik: , Be örülök, hogy eljöttem!" (Ka¬
zinczy Ferenc). „Miolta töletek elváltam egészen derűltebb vagyok" (Bölöni
Farkas Sándor). , Olly vidám, felderült lettem, miolta tőled távol vagyok"
(Kissolymosi Simó Károly). , Mennyire örülök, hogy eljöttem!" (Szabó Lőrinc)
»Boldog vagyok, hogy eljöttem hazulról!" (Bor Ambrus) Már a kezdőmondat:
„Wie froh bin ich, daß ich weg bin!" felveti a mű egyik legfontosabb motívumát,
a , menekülés" gondolatát, és ezáltal közvetlen kapcsolatot teremt a befejezés
mozzanatával, Werther halálával. A német weg adverbium ugyanis eltávolodást
jelent egy bizonyos helytől, kezdetben -— és erre utal az első mondat is — attól a
Werther számára gyűlöletes várostól, melybe az anya Werther apjának korai
halála után a szeretett szülővárost elhagyta, , hogy bezárkózzék mostani kibír¬
hatatlan városába"." A végkifejletre utalva pedig az élettől való eltávolodást je¬
lenti. Az eltávolodás egyúttal az úton levésre, a szakadatlan bolyongásra, a hős
megnyugvásra, boldogságra és üdvözülésre irányuló vágyakozására is utal. A mű
elején — pontosabban az előtörténetben — Werther anyja megbízatásából utazik
el lakhelyéről bizonyos örökösödési ügyben, és érkezik meg ugyancsak egy el¬
lenszenves városba. Ez a megbízás azonban pusztán kiváltó okot jelent Werthernek,
hogy újrakezdje életét: , Meg fogok, drága barátom, ígérem, meg fogok javulni,
nem rágódom örökké azon a kis bajon, amivel a sors az utunkba áll; fogom él¬
vezni a jelent, és ami elmúlt, legyen számomra elmúlt"" — közli a hős még mindig
az első levélben, 1771. május 4-én. Hamarosan felfedez azonban egy idillikus
helyet, Wahlheimot (ami választott hazát, otthont jelent), és itt az ifjúság, az
újjászületés évszakában gyógyírt talál beteg szívére és nyugalmat túlcsordulni
vágyó lelkületének. Wahlheim egyszerű, vidéki lakosságának, különösen a gye¬
rekeknek korlátozott-naiv, idilli boldogságát Werther összekapcsolja a távoli múlt,
az Ószövetség és Homérosz patriarchális eszméinek idealizált világával. E lát¬
szatidill mögött azonban kezdettől fogva ott kísért a kételkedés ebben a boldog¬
ságban: , halálos betegség" (Krankheit zum Tode) lappang hősünkben, ami végül
legyűri és elragadja. Werther tudja ezt, amikor így ír: , És aztán bármilyen kor¬
látok közt él [az ember, aki alázatos lélekkel felismeri az élet végcélját], mindig
ott őrzi szívében a szabadság édes érzését és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt
[az életet], amikor akarja."
6 Uo., 78.
7 Uo., 9.
8 Uo., 16.
+13 +