Page 271 [271]
Szöveggyűjtemény
VIII. A természetjog elismerése
A veszedelmes koráramlatoknak tulajdonítható az a törekvés is, amely az
erkölcstanhoz hasonlóan a jogot és joggyakorlatokat is el akarja választani
az igazi istenhittől és a kinyilatkozatott isteni törvényektől. Mi itt különösen
az úgynevezett természetjogot tartjuk szem előtt, amelyet a leremtő maga
írt az emberi szív törvénytáblájára (Róm. 2, 14. s köv.), ahonnan azt a bűn¬
től és a szenvedélytől el nem vakított értelem leolvashatja. E természetjog
törvényein lehet felülvizsgálni minden pozitív jogot, bármilyen törvényho¬
zótól származzék is, hogy mennyi erkölcsi tartalma, mennyi jogosultsága s
mennyi lelkiismeretben kötelező ereje van. Olyan emberi törvények, amelyek
a természetjoggal kiegyenlíthetetlen ellentmondásban vannak, születési hi¬
bában szenvednek, amelyet semmi kényszer és semmi hatalmi erőkifejtés
nem orvosolhat. Ezzel a mértékkel kell lemérni azt az alapelvet is: , Jog az,
ami a népnek hasznos." Ámbár lehet ennek a mondatnak helyes értelme is,
ha úgy magyarázzuk, hogy az erkölcsileg meg nem engedett dolog sohasem
lehet a nép igazi javára. Különben már a régi pogányság elismerte, hogy ezt
a mondatot voltaképp meg kell fordítani, hogy egészen helyes legyen, s akkor
így hangzik: , Semmi sem lehet hasznos, ha nem egyúttal erkölcsileg jó is.
Es nem azért jó erkölcsileg, mert hasznos, hanem mivel erkölcsileg jó, azért
hasznos is." (Cicero, De officiis 3, 30.) Ettől az erkölcsszabálytól elszakítva ez
az alapelv az államok közötti létben a különböző nemzetek örök hadiállapotát
idézné elő. Ez az alapelv az állam belső életére való vonatkozásban, amikor
összekeveri egymással a hasznossági és a jogi szempontokat, elfelejti azt az
alapvető tényt, hogy az embernek mint személyiségnek istenadta jogai van¬
nak, amelyeket tőle megtagadni, megszüntetni vagy meddőségre kárhoztatni
a közösségnek nincsen joga. Ennek az igazságnak figyelmen kívül hagyása
elfelejti, hogy az igazi közjót voltaképp az emberi természetből lehet felismer¬
ni és meghatározni. A személyes jog és a szociális kötelességek harmonikus
kiegyenlítésével, valamint a közösségnek ugyanazon emberi természet által
meghatározott céljából. A közösséget a Ieremtő akarja, mint az egyéni és
társadalmi adottságok teljes kifejtéséhez szükséges eszközt, amelyeket az
egyes embernek azzal, hogy ad másnak és kap mástól, a maga és mások javára
értékesítenie kell. Azokat az átfogóbb és magasabb értékeket is, amelyeket
nem az egyeseknek, hanem csak a közösségnek lehet megvalósítania, a Te¬
remtő végeredményben szintén az emberi egyed javára, a maga természetes
és természetfölötti kifejlődésére és kiteljesedésére szánta. Az eltérés ettől a
rendtől megrázkódtatja azokat a pilléreket, amelyeken a közösség nyugszik,
s ezzel a közösség nyugalmát, biztonságát, sőt fennállását is veszélyezteti.
A hívő embernek megvan az az elidegeníthetetlen joga, hogy hitét meg¬
vallja s megfelelő formák között gyakorolja. Olyan törvények, amelyek e
hit megvallását és gyakorlását lehetetlenné teszik vagy megnehezítik, egy
természettörvénnyel vannak ellentétben.
269