Page 263 [263]
Szöveggyűjtemény
beolvasztása a rendszerbe — a dinamikusnak statikussá változtatását jelenti;
hiszen minden rendszer statikus (akkor is, ha mozgás) — minden konstrukció
dinamikus, hiszen , útban van" a rendszerré válás felé.
A művész arra törekszik, hogy a lappangó elemet valamely harmonikus
szabállyal — egy rend-szerűséggel — hozza közös nevezőre.
Valamely fennálló rendszer minden szabálya tartalmazza a már polgárjo¬
got nyert lappangó elemek értékviszonyainak rendjét, és addig áll fenn, amíg
a folytonosan változó környezet különböző jelenségei újabb lappangó eleme¬
ket termelnek ki, amelyek azután vagy továbbfejlesztik a régi szabályt, vagy
újat alkotnak helyette. A kényszerítő erejű, előretörő elem a legkülönbözőbb
színekben és formákban veti meg a lábát, miközben a célbavett szabály el¬
lenszegülő elemét megváltoztatja és újraalkotja.
A szabályt az analógiák felfedésének módszerével kell megvizsgálnunk,
az egyes jelenségeket pedig a szabállyal való összefüggésük alapján osztá¬
lyozhatjuk. Lehetetlen megítélnünk olyan jelenséget, amely tudatunk vagy
érzékenységünk értékeivel semmiféle analógiát nem mutat; nem vagyunk
képesek felismerni, hogy szabályos-e vagy szabálytalan, természetes vagy
éppen természetellenes.
A társadalom (a többség) számára a festészetben Rembrandt művészete a
szabályszerű; tehát Rembrandt az a viszonyítási pont, amelytől kiindulva a
festészet normáit felállítják. A társadalom számára a kubizmus szabálytalan,
mivel tartalmazza az új, lappangó elemet — új állapotot jelöl egyenes és görbe
bonyolult viszonyában — új szabályt jelent [...] Ez az új szabály szétzúzza , az
elismert" esztétikai rendet és a , biztosított nyugalmat", s így a társadalom
(a többség) kiközösíti az új szabály szerint alkotó művészetüket.
Így tehát az, ami a többség szemében szabályosnak tetszik, az a kisebbség
számára óhatatlanul szabálytalannak tűnik.
Az új művészet a többség számára (ideértve a művelt és műveletlen társa¬
dalmi rétegeket éppúgy, mint a kritikusokat) betegnek tetszik; az új művész¬
társadalom viszont a többség véleményét nem találja egészségesnek.
E jelenség oka két egyszerre jelen lévő, egymásnak ellentmondó művészi
(festői) szabály ellentétében rejlik. A régi, megszokott szabály érvénytelenít
mindent, ami kívül esik a konkrét ábrázoláson és a természethű arányokon,
míg az új szabály kizárólag a festői értékviszonyok törvényét ismeri el érvé¬
nyesnek [...]
A szerves természet arányait (pl. az emberi szervek forma- és nagyságvi¬
szonyait) egyfajta technikai célszerűség törvénye szabja meg, és e célszerűség
értelmében nevezhetők szabályosnak; ezzel szemben a festői értékviszonyok
törvényének mit sem számítanak a természet arányai, amelyek viszont a fes¬
tői elemek szempontjából minősülnek óhatatlanul szabálytalannak. (A ku¬
bizmus szabálya)
261