OCR
KNOLL-CSETE EDIT vagy tovább nőnek a szakadékok a világ országai és népei között (azaz a szegények szegényebbek lesznek, a gazdagok pedig még gazdagabbak? Lesz egy oltáspárti és egy oltásellenes tábor. Ugyanakkor az alkalmazott etika elveinek megfelelően az ,egyénnek fel kellene ismernie, hogy esetenként a saját, vagy akár a csoportja közvetlen érdeke ellen skellx cselekednie, még akkor is, ha az a józan észnek mond ellent. Észre kell vennie azt is, hogy az értékeknek hierarchiája van, hogy a jó/rossz rendszerében vannak fokozatok: létezik a jó, a jobb és a még jobb, továbbá azt is, hogy a jó cselekvésre kötelez. Sajátos példa erre a másokért vállalt áldozat." Mindezek tudatában az új elit, akit kitermelt az utóbbi idők cybervilága, gazdaggá tett az online kereskedés (beleértve az alternatív energiákat hasznosító, termelő és szolgáltató vállalatok vezető menedzsereit, akik kihasználva a fogyasztók klímavédelmi nyitottságát, nyertesei a megrendeléseknek és a törvénykezésnek, és az utóbbi időben hatalmas vagyonokat szereztek), vajon a nyersanyagokért folytatott egyre élesedő harcban megfeledkezik-e majd ezekről a fentiekben taglalt nemes célokról? Sikeres lesz-e ez európai zöld átalakulás?" Hogyan tudja megérteni, elfogadni a lakosság az energiaárak emelkedését? Tény, hogy a megújuló energiák előállítása és a zöld energia alkalmazása kevesebb munkahelyet igényel. Ez az átalakulás a vállalkozások és vállalatok személyzetének nagyobb mértékű csökkenéséhez vagy akár a gyártók termelésének más országokba, főleg Ázsiába történő áthelyezéséhez és a munkanélküliség növekedéséhez vezethet. Sok kérdést kell meg tisztázni és nagyon rövid idő alatt megoldani. A tervek sikeréhez nemcsak a lakosság, hanem a gazdasági szereplők teljes körű támogatása is szükséges. Globálisan nézve felmerülhet az a kérdés is, hogy a nemzetközi szervezetek" alapelvei és az általuk nyújtott szolgáltatások kiállják-e a megváltozott és felgyorsult idők próbáját. Noha a tudomány és a technika összesűrítette a világot, a globális problémák globális megoldásokat követelnek, a nemzeti érdekviszonyok és az országok szempontjainak hangsúlyozása mellett. Mindezek következménye, hogy a nemzeti döntéseknek egyre fokozódó mértékben nemzetközi eredete lesz. Fontos tehát hangsúlyozni, hogy ezekben a napjaink biztonságát fenyegető, határokon átnyúló kérdésekben nemZeti szinten és globális szinten is hatékony fellépésre van szükség. A terrorizmus, valamint a cyberbűnözés elleni harc ugyanúgy mindannyiunk érdeke, mint a környezetvédelem vagy az egészségvédelem. Ezért elengedhetetlenül 16 Ld. jelen kötetben a 15-17. oldalon. 7 Blahé Andras — Prandler Arpad: Nemzetközi Szervezetek és Intézmények. Aula Kiadó, Budapest, 2001. 186