Page 136 [136]
OCR
SZERLETICS ANTAL tudomány van, sokféle a végcél is: az orvostudományé az egészség, a hajóépítő szakmáé a hajó, a hadtudományé a győzelem, a gazdálkodásé a gazdaság." A felsorolt javak (egészség, háborús győzelem, gazdaság stb.) azonban pusztán eszközként szolgálnak valamilyen , távolabbi" cél eléréséhez, ami szintén eszközzé válhat egy másik, magasabb rendű zé/losz kontextusában. A teleologikus láncolat végén lennie kell egy olyan célnak, , amire minden irányul" és amit , önmagáért igyekszünk elérni". Arisztotelész szerint az emberi életnek ilyen önértékkel rendelkező végcélja a boldogság (eudaimonia),"?" ami nem más, mint a léleknek erény (aréze) szerint való tevékenysége. A boldogsághoz az erények gyakorlásán keresztül vezet az út: ahogy az építőmesterséget az építés során tanulja meg az ember, erényes és boldog emberré erényes tettek megtétele során válik." Az erényes jellem nem természettől fogva adott, mint például az érzékelés képessége, hanem gyakorlat során fejlődik ki. De hogyan gyakorolhatja az erényeket az, aki még nincs az erények birtokában? A látszólagos ellentmondás feloldására különbséget kell tenni az erényes lelki alkatot megalkotó és az abból fakadó tettek között." Az erényt megalkotó cselekedetek csupán külsődleges megjelenésükben hasonlóak a ténylegesen erényes tettekhez. Arisztotelész szerint ez utóbbiakról csak akkor beszélhetünk, ha a cselekvő (1) tudja, mit tesz, (2) saját elhatározása alapján, 7 Arisztotelész 1997, 5. "8 Az eudaimonia boldogságként való fordítása nem pontos. Ross szerint a boldogság hétköznapi értelemben egy hedonisztikus hangulati állapotot jelent, míg az eudaimonia egy aktív tevékenységet jelöl, ami nem azonos az élvezettel (bár az élvezet természetes kísérője neki). Hursthouse szerint a boldogság és az eudaimonia között lényeges különbség, hogy az előbbi fogalom szubjektív, az utóbbi objektív jellegű. Kissé leegyszerűsítve: valaki akkor boldog, ha boldognak tartja magát, míg a ,jól-lét" (xwve//-being, flourishing) objektív értékítélet tárgya lehet. Ross 2001, 256.; Hursthouse 1999, 9—10. Ahogy arra MacIntyre is felhívja a figyelmet, az erények és a boldogság nem egyszerű eszköz-cél viszonyban állnak egymással. MaclIntyre 1981, 149. Az erényes élet szükséges, de nem elégséges feltétele a boldogságnak. Egy súlyosan beteg vagy szegény ember élete, akármilyen erényes is, nem nevezhető , virágzó" (flourisbing) életnek. Az erények ugyanakkor nemcsak eszközök a boldogság elérésére, hanem önmagukban vett értékük 79 is van. Arisztotelészt idézve: ,... a kitüntetést, a gyönyört, az észt s minden erényt, igaz önmagukért is keressük, mert még ha semmi előny sem származnék belőlük, akkor is óhajtanók őket; de keressük őket a boldogságért is, mert úgy érezzük, hogy általuk leszünk boldogok." Annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy az erények gyakorlása pontosan miért vezet eudaimoniáboz, a modern pszichológia egyik irányzata, a Martin Seligman és a magyar szärmazäsü Csikszentmihälyi Mihály neve által fémjelzett pozitív pszichológia lehet segítségünkre. Eszerint az emberi , jól-lét" (eudaimonia, flourishing) nem passzív állapot (a fájdalom hiánya vagy hedonista örömérzet), hanem akkor jelentkezik, amikor képességeinket aktívan, harmonikus tudatállapotban, erőfeszítés nélkül gyakoroljuk (ún. áramlatélmény). Az erényes cselekvések által kiváltott érzelmi hangoltság ezzel a //ow állapottal rokonítható. Annas 2011, 70.; Csíkszentmihályi 2010, 105. 80 Ross 2001, 261. 134
