Seite 103 [103]
Az erkölcs néhány jogi, filozófiai és etológiai aspektusáról
a jog önreferencialitását vallja, noha az ember által alkotott jogokért csak
maga az ember állhat jót. A jog ugyan hivatkozhat másik jogszabályra, ám
— közvetlenül vagy közvetve — mindig emberekre vonatkozik. E vonatkozás
nélkülözhetetlenné teszi, hogy az ember e vonatkozást, az adott jogszabály
rendelkezéseit megerősítse. E megerősítés természetesen nem közvetlenül,
jogszabályonként és címzettenként történik, hanem zársadalmi szinten és a
jogrend egészére vonatkozóan." A jogpozitivizmus a jogot elvileg tetszőleges
tartalmúnak véli, figyelmen kívül hagyva a jogfunkció lényegét. Ám a disz¬
funkcionális jog hosszú távon nem maradhatna érvényes jog.
"Természetesen egy jogrendszeren belül előfordulhatnak értelmetlen, em¬
bertelen rendelkezések, ám hogy egy jogrendszer állhatna kizárólag ilyenek¬
ból, már meglehetősen kétséges. A , rossz" szabályok nyilván nem lesznek ér¬
vénytelenek pusztán e minőségüknél fogva. Hitelüket a , jó" szabályok többsége
biztosítja. Ezek viszik a vállukon a , rossz" szabályok érvényességének terhét.
Kétséges tehát Radbruchnak a II. világháborút követő azon szép elgondo¬
lása, hogy a bizonyos abszolút vagy erkölcsi posztulátumoknak meg nem
felelő normák jogosságát, érvényét kétségbe lehet vonni. Ennek ellentmond
az emberi szabálykövetés és az indokírinálhatóság tulajdonsága.
Másfelől azonban az ember konszrukciós készsége, bizonyos racionális, illetve
szociális tulajdonságai azt is igen kérdésessé teszik, hogy egy egész jogrend¬
szer állhat kizárólag , rossz" jogszabályokból. Mivel az emberi társadalmak
alapvetően öröklött és a fajban adott tulajdonságok alapján szerveződnek, így
erősen kérdéses, hogy a genetikusan kódolt társadalomszerveződési mintá¬
zatok ellenében egy jogrend létrejöhet, illetve tartósan fennmaradhat. Erre
mutat nem csupán a kommunizmus, de a spanyol és portugál jobboldali
tekintélyuralmi rendszerek bukása éppúgy, mint a vadkapitalizmus bizonyos
mértékű megszelídülése.
Ha azonban a pozitív jog jogiságát, érvényét nem kizárólag egy megha¬
tározott eljárási rendben való megalkotottsága biztosítja, hanem létrejöttére és
fennmaradására ilyen jelentős befolyást gyakorol az emberi természet, nem
ábránd-e arról beszélni, hogy a jogért kizárólag a jog áll helyt. Mint láttuk,
az egyes jogintézmények erős és alapvető humánetológiai gyökerekkel és
előképekkel rendelkeznek, és ez már önmagában ellentmond annak, hogy
egy jogrend tartalma merőben tetszőleges lehet.
A humánetológiai megközelítés egyúttal pontosítja a jogszociológiát is. Ez
az irányzat gyakorta a jog hazalmi jellegét vizsgálja, illetve a jogot mint hatal¬
mi és interperszonális jelenséget kutatja, noha az elfogadásról, annak mélyen
fekvő szubjektív okairól sokszor alig szól. Módszere többnyire érdekkutató,
ám épp ezért kevéssé számol az alíruizmus jelenségével. A jogszociológia le¬
író módszere tehát igen gyakran adós marad a jog működésének azon oksági
1 Ld. Szmodis ,jogképzet”-koncepcidjat. Vo. Szmodis 2005.
101