más rendjét értelmezve és esetlegesen sajáttá alakítva működnek. Helytelen,
ha valamelyik normarend a másik szabályozási területét meg akarja hódítani.
Az erkölcs szabályozási területe: a közösség és az egyén fennmaradásának
biztosítása, felismerve, hogy a fenntartható a jó, a fenntarthatatlan a rossz.
A vallás szabályozási területe: az ember időtlenségigényének a megválaszolá¬
sa az időbeliség horizontján belül. A jog szabályozási területe: a vitatott vagy
vitássá tehető gyakorlati kérdések vonatkozásában a döntések biztosítása.
A jog rögzíti a hatalom lehetséges szerkezetét. Hatalma annak van, aki dönt.
A három szabályozási szint mindegyike más-más módon értékeli a ténye¬
ket. Eppen ezért mindegyik működésére és az együttműködésükre is szük¬
ség van. Ugy kell elképzelni őket, mint három különböző , lyukátmérőjű",
önállóan működő rostát. Mindegyik kizárólag a saját funkciója szerint képes
szűrni, dönteni. Amennyiben a funkciók összekeverednek, megjelennek az
olyan hibás döntések, mint a politikai alapú vallási fanatizmus (pl. ha Isten
parancsának tekintik az emberölést) vagy az etikai alapú joggyakorlat (ami¬
kor a jog nem számít, az ítéletet akár előre is megírhatja a bíróság), valamint
a jogi alapúnak vélt etika (a liberális emberi jogok transzcendens alkotások,
amelyeknek akár erővel, azaz fegyverrel is érvényt kell szerezni).
A , rosták" jellemzően önállóan működnek, csak a legritkább esetben je¬
lenik megy egyfajta látszólagos alá-fölé rendelés, bár az is inkább csak a saját
normarenden belül. A jogban például az alsóbb bíróságok jellemzően nem
a jog szelleme, hanem a szövege alapján döntenek. Az értelmezési kérdések
inkább a felsőbb bíróságokon, míg a jogivá konvertált erkölcsi-politikai kér¬
dések legtöbbször az alkotmánybíróságokon jelennek meg.
Etika nem létezik ember nélkül. Éppen ezért elengedhetetlen az ember alap¬
vető tulajdonságainak a rögzítése.
Az ember az anyagi, biológiai valóság szerves része, és mint ilyen, mulan¬
dó, esendő, a tökéletességet önmagában soha el nem érő ragadozó.