OCR
358 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE pedagógus szerint akkor fordult figyelme a helybeli kisebbség, a , hantik" felé, amikor látott egy — történetesen velem készült - interjút a rövid ideig létező helyi, Novüj Vaszjugán-i tévében. Ebben a vaszjugáni hantikról beszélve elmondtam, hogy mennyire zavarba ejtőnek találom azt a helyzetet, hogy nekem, több ezer kilométerről ideérkezőnek kell beszélnem a helyi tévében nekik azokról az emberekről, akik valójában az ő szomszédaik. Ettől a gondolattól, bevallása szerint, szégyenérzete támadt, és a továbbiakban bevonta a honismeret feldolgozandó témái közé a , hantik" kultúráját, történetét is 2011-ben elkészítettek a vezetésével egy honismereti projektet az iskolaban,*!! amellyel a rá következő évben egy járási ,tudomänyos-gyakorlati konferencia"?! helytörténeti szekciójában 103 versenyző között értek el első helyezést. A húszoldalas, több mellékletet is tartalmazó album címe , A vaszjugáni hantik életmódja. Az életmód átörökítése a betelepedő népeknek". A projekt rövid földrajzi és történeti bevezető után a következő célt tűzte ki maga elé: , Munkánk célja: az őslakos népesség hosszú évek során kialakított életmódjának megismertetése és annak megmutatása, hogy hogyan jelentkezik ez a betelepült népeknél.""" Kiindulási pontjuk az, hogy a helybeli őslakos népek (akiket a statisztikai hivatkozásukban hantiknak es szölkupoknak neveznek, ám később - helyesen - csak hantikként hivatkoznak rájuk) gyakorlatilag kihaltak; akik ma is Novüj Vaszjugánban élnek, azok , alapjában véve csak leszármazottai az őslakos népeknek".§" Ezzel magyarázható a projekt célja is, a , hanti" életmód továbbélésének kutatása. Így forrásként nyugodtan fordulhatnak a település , orosz" lakosaihoz is, nem szükséges , hantikkal" kapcsolatot keresniük. , Projektünkben lehetőséget teremtünk arra, hogy megismerkedjünk településünk azon lakóival, akik a tevékenységük révén hozzáférhetővé teszik a betelepedő népek számára az őslakos népek életmódjának örökségét."§!5 A továbbiakban öt témakört dolgoznak fel, ezek az építkezés, a közlekedés, a táplálkozás, a használati tárgyak és a viselet. Itt írott forrásokra"! és néhány , még elkészíthető" fotóra alapozva mutatják be a hantik életmódját, majd interjúkra támaszkodva beszélnek röviden arról, hogy mi az, amit a helyi többségi társadalom a mai napig - szerintük a , hantiktól" átvéve — használ ezek közül. 811 Lásd: Burmatova — Martünova 2011. 512 HayyHo-npartnyeckas Konbepenung -"tudomänyos-gyakorlati konferencia’: az oroszországi konferenciák igen gyakori elnevezése, mely már címében is reflektál a tudományok felé támasztott alkalmazhatósági, , hasznossági" elvárásokra. Ez a konferencia a járási iskolák évente megrendezett tudományos seregszemléje, ahol a projekteket általában album, rövidfilm vagy ppt-előadás formájában mutatják be a hallgatók. 513 Burmatova - Martünova 2011: 3. 814 Uo. 815 Uo. §16 N. V. Lukina egyik műve, a Tomszk megyei Helytörténeti Müzeum hanti tärgykatalögusa, két regionális földrajzkönyv, egy, a megyét bemutató képes album és internetes források.