OCR Output

358 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE

pedagógus szerint akkor fordult figyelme a helybeli kisebbség, a , hantik" felé,
amikor látott egy — történetesen velem készült - interjút a rövid ideig létező
helyi, Novüj Vaszjugán-i tévében. Ebben a vaszjugáni hantikról beszélve
elmondtam, hogy mennyire zavarba ejtőnek találom azt a helyzetet, hogy
nekem, több ezer kilométerről ideérkezőnek kell beszélnem a helyi tévében
nekik azokról az emberekről, akik valójában az ő szomszédaik. Ettől a gon¬
dolattól, bevallása szerint, szégyenérzete támadt, és a továbbiakban bevonta
a honismeret feldolgozandó témái közé a , hantik" kultúráját, történetét is

2011-ben elkészítettek a vezetésével egy honismereti projektet az isko¬
laban,*!! amellyel a rá következő évben egy járási ,tudomänyos-gyakorlati
konferencia"?! helytörténeti szekciójában 103 versenyző között értek el első
helyezést. A húszoldalas, több mellékletet is tartalmazó album címe , A
vaszjugáni hantik életmódja. Az életmód átörökítése a betelepedő népek¬
nek". A projekt rövid földrajzi és történeti bevezető után a következő célt
tűzte ki maga elé: , Munkánk célja: az őslakos népesség hosszú évek során
kialakított életmódjának megismertetése és annak megmutatása, hogy
hogyan jelentkezik ez a betelepült népeknél.""" Kiindulási pontjuk az, hogy
a helybeli őslakos népek (akiket a statisztikai hivatkozásukban hantiknak
es szölkupoknak neveznek, ám később - helyesen - csak hantikként hivat¬
koznak rájuk) gyakorlatilag kihaltak; akik ma is Novüj Vaszjugánban élnek,
azok , alapjában véve csak leszármazottai az őslakos népeknek".§" Ezzel
magyarázható a projekt célja is, a , hanti" életmód továbbélésének kutatása.
Így forrásként nyugodtan fordulhatnak a település , orosz" lakosaihoz is, nem
szükséges , hantikkal" kapcsolatot keresniük. , Projektünkben lehetőséget
teremtünk arra, hogy megismerkedjünk településünk azon lakóival, akik a
tevékenységük révén hozzáférhetővé teszik a betelepedő népek számára az
őslakos népek életmódjának örökségét."§!5

A továbbiakban öt témakört dolgoznak fel, ezek az építkezés, a közlekedés,
a táplálkozás, a használati tárgyak és a viselet. Itt írott forrásokra"! és néhány
, még elkészíthető" fotóra alapozva mutatják be a hantik életmódját, majd
interjúkra támaszkodva beszélnek röviden arról, hogy mi az, amit a helyi
többségi társadalom a mai napig - szerintük a , hantiktól" átvéve — használ
ezek közül.

811 Lásd: Burmatova — Martünova 2011.

512 HayyHo-npartnyeckas Konbepenung -"tudomänyos-gyakorlati konferencia’: az oroszor¬
szági konferenciák igen gyakori elnevezése, mely már címében is reflektál a tudományok
felé támasztott alkalmazhatósági, , hasznossági" elvárásokra. Ez a konferencia a járási
iskolák évente megrendezett tudományos seregszemléje, ahol a projekteket általában
album, rövidfilm vagy ppt-előadás formájában mutatják be a hallgatók.

513 Burmatova - Martünova 2011: 3.

814 Uo.

815 Uo.

§16 N. V. Lukina egyik műve, a Tomszk megyei Helytörténeti Müzeum hanti tärgykatalögusa,
két regionális földrajzkönyv, egy, a megyét bemutató képes album és internetes források.