OCR
340 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE Tehát a sör alkalmassá vált új jelentések, új közösségek kialakítására. A sörivók - akkori tapasztalataim szerint — önálló ivócsoportokat alkottak Novüj Vaszjugánban, akik külön szoktak összejárni, ivászataikon csak sört fogyasztottak, lenézték a szamogonkaivókat, és elutasították a vodkaivókat. A sör ivása így egyszerre két irányban is meghatározta a fogyasztóját, felfelé és lefelé is pozicionált. Felfelé elhatárolt a vodka fogyasztásától, fogyasztóitól, hiszen azt részegeskedésnek tartották, ugyanakkor fel sem merült, hogy , bort" igyanak. Lefelé pedig elhatárolt a szamogonka ivásától is, ami a lumpenizmussal, a lecsúszottsággal volt azonos számukra, és ehhez képest ők, a sörivók úgynevezett szolid életstílust követtek. A sör preferálása tehát hierarchikus rendszert teremtett, ahol a sörivók csoportja fogyasztóit e hierarchiában középre helyezte el. Ez a fajta elhatárolódás, kasztosodás sajátos , etnikus" jelleget is kapott. A sörfogyasztók zöme , osztják"—, orosz" vegyes házasságban élt, illetve vegyes házasságból származott. Az , orosz"-—, osztják" oppozícióból, ami számukra egyértelműen alacsony státuszt biztosított, azáltal vélték kiragadni magukat, hogy hangsúlyozták, nem etnikus alapon szerveződnek. Szakítani próbáltak az etnikus diskurzussal, semmissé kívánták azt tenni, túl akartak lépni rajta, és fogyasztási csoportként élték meg önmagukat. Ezért volt annyira fontos, hogy a sör nemzeti és lokális szimbólumként is megjelent, hiszen ezzel lehetővé tette a vele való azonosulást, alkalmasnak tűnt erős, közös identitás építésére, mint amilyen a rosszijányin, illetve a lokális identitás. A vodka és a sör oppozíciója tehát számukra az iszákos -— nem iszákos ellentét megfogalmazásaként is megjelent, így a kétféle vodka, a bolti és a szamogonka mellett úgy tűnt, a sör egyfajta harmadik utat tud biztosítani. A kérdés már csak az, hogy ez a fogyasztási stratégia sikeres tudott-e lenni. Azt kell mondanom, hogy bár ők egyértelműen működőnek tekintették ezt a szimbolikát, mások nem ismerték fel vagy nem fogadták el sem a változást, sem az új kategorizációt. A helyi , oroszok" nyugodtan itták tovább a vodkát, és továbbra is magas presztízsűnek ítélték meg; az , osztjákok" pedig tovább itták a szamogonkát, és nevetségesnek tartották a gondolatot, hogy amiatt, hogy mások sört isznak, különbekké válhatnának. Vagyis a sör fogyasztása általi felemelkedés puszta illúziónak bizonyult, és inkább stigmatizációt jelentett: sem a benne megmutatkozó , eleganciát", sem az etnikum feletti jelleget , Baltyika 37 sör doboza a hóban, Novüj Vaszjugánban (2008)