Oldal 130 [130]
OCR
128 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE akkor ért véget, amikor megtalálta feleségét, függetlenül attól, hogy még évekig a parancsnokság joghatálya alatt kellett élniük. A szinte népmesei felépítés — különböző próbák kiállása, majd mintegy ennek jutalmaként a feleség kezének elnyerése — szemmel láthatóan többször elmesélt, kiforrott menettel bírt. A házaspár történetében külön jelentősége volt német nemzetiségüknek. Míg előző beszélgetőtársam életében ennek nem volt különösebb visszatükröződése azonkívül, hogy később mentették fel őket a parancsnokság joghatálya alól, addig a Gidrih-Bender házaspár számára nemzetiségük ténye súlyosbította szenvedéseiket. Feltehetően szerepe van ebben annak, hogy míg a Boger házaspár mindkét tagja — bár németek voltak — kulákként lett kitelepítve, addig a Gidrih-Bender házaspárból Marija Andrejevnát már etnikai alapon száműzték. Ez nyilvánvalóan felértékelte a családjukban az etnicitás szerepét. A beszélgetés életem egyik legnehezebb interjúja volt. A történeten túl igen nehézzé tette Marija Andrejevna folyamatos érzelmi kommentálása, a halk jajongás, a végtelen impulzivitással, mély emocionális töltettel elmondott, időnként refrénszerűen ismételgetett mondatok. Külön nehézség volt, hogy a házban feküdt szellemileg sérült, ötvenhat éves lányuk is — ennek köszönhetően nem is invitáltak beljebb a házba. A beteg időnként artikulálatlanul üvölteni kezdett, kísérteties aláfestést adva a történetnek. Édesanyja ilyenkor bement hozzá, és megnyugtatta. A beszélgetés lejegyzésekor újra dőlt betűvel szedem a saját kérdéseimet, normál szedéssel a férfi, félkövér betűkkel pedig az asszony szavait írom. Minden érzelmi megnyilvánulást lehetetlen lett volna beleírnom, de időnként muszáj volt azokra is utalnom. A beszélgetésben olyankor hagyok ki részleteket, amikor az teljesen más irányba terelődött, a kitelepítése szempontjából irreleváns témákról szólt, mint például az interjú közben folyamatosan nyávogó macska, vagy a falu közlekedési lehetőségei. — Önök honnan költöztek ide, Pasnyába? — Jerominóból. — Bocsánat, honnan? — Jeromino. A Csizsapkáról. Jurtü Jerominónak hívták." Nyolcéves voltam, amikor odatelepítettek. Apámat és anyámat kulákká nyilvánították. Voltam én, egy nővérkém és egy fivérem. A kisfiú ott is maradt, ott temettük őt el. Minket fémuszályokon hoztak ide. No, ez minden. Az egész tömeget beterelték oda, forróság volt, húsz napnál is tovább utaztattak így. - En az Omszki megyéből származom. - Az Omszkiböl? 357 Jeromino hajdani település a Csizsapka folyó középső folyása mellett. Bär a folyövölgy lakossága korábban szölkup volt, és a falu neve (jurti) is az őslakosokra utal, a település közvetlen környezetében ekkor már az óhitű oroszok települései voltak túlnyomó többségben. A települést 1972-ben véglegesen felszámolták.
