Page 49 [49]
AZ ÉN FOLYÓM ® 47
nem szerette elkészíteni, mert , túl sokat kell vele vacakolni". Gyakran ju¬
tott rám a mosogatás, de a fahordás és a tűzrakás szerepe is. A leginkább
hasznos tulajdonságom azonban a fizikai erőm volt. Ennek köszönhetően
hetekkel korábban tudott házigazdám orosz barátjával, motoros szánnal az
erdőbe menni, mert a rossz, még le nem taposott úton a gyakran elsüllyedő
motoros szánt minden alkalommal én emeltem ki a hóból. Egy ilyen utunk
alkalmával azzal biztatott, hogy , minden reménységünk benned van". Amikor
az erdőben kivágott száraz fát cipeltünk, akkor is rendszerint a fa vastagabb
végéhez állítottak. Ez természetes volt idősebb útitársaim esetében, de egy
alkalommal, amikor egy velem egykorú férfi állított a fa vastagabb végéhez,
akkor őt sokáig vádolták udvariatlansággal. Erőm esetenként jártasságomat
is pótolni tudta. Egy alkalommal házigazdám távollétében nekiálltam fát
hasogatni, és mire hazaért, igen nagy mennyiséget fel is vágtam. Megérkezé¬
sekor megállt, hosszasan nézte, ahogy — azt hittem, kiváló technikával — fat
vágok, majd csak annyit mondott, hogy , ha erő van, észre nincs is szükség".!?
Másik igen hasznos tulajdonságom az volt, hogy vadászatok alatt az akkor
már nem igazán jól látó házigazdámnak gyakran én mutattam meg - akkor
még jó volt a szemem -, hogy hol van a mókus vagy a császármadár. Emiatt
kaptam tőle egyik legnagyobb dicséretemet is: , Jobb vagy, mint a kutyám,
hamarabb veszed észre a vadat!"
Mindezeken túl nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy jelenlétem
folyamatosan társaságot is kínált az esetenként magányos embereknek.
Házigazdám megöregedvén gyakran mondta, hogy egyedül nem megy ki az
erdőbe, mert alig lakik már valaki ott, és mi lesz, ha vele történik valami.
Segítségemre, társaságomra számítva gyakran mondta rokonainak, hogy
velem kimenne még a tajgába, csak azt várja, hogy megérkezzem. Többször
elmondta azt is, hogy azért szereti, ha ott vagyok, mert úgy van kivel be¬
szélgetni, nincs egyedül.
Házigazdám családjával (túljazonosulva ekkor szinte kerültem az oroszok
társaságát, de elsősorban azokét, akiket a helyi hatalom, a helyi elit képvi¬
selőinek tekintettem. Ennek egyik elsődleges forrása a mindenkori kisebbség,
a gyengék érdekei iránt érzett elemi humanitárius szolidaritásom, ami a
magánéletben is jellemez, és amit vitathatatlanul felerősített az egyetemen
frissen megismert kulturális antropológia (,naiv""8]) relativista ideológiája
is. Ráadásul — mint volt róla szó — a kilencvenes években a magyarországi
finnugrisztika erősen átpolitizálódott, a finnugor nyelvű kisebbségek érdek¬
védelme a tudományos feladatokkal egyenértékű kötelessége volt a kutatók¬
nak, és tudat alatt ezzel az elvárással is azonosulva és a helyi hantik iránt
12 A Ha ész van, erőre nincs is szükség" (Yma ecmv — cuna ne 1ado) orosz közmondást para¬
frazeálta számomra.
Bicz6 2017: 173.