visszaélési lehetőségeket. Javaslatuk szerint az úgynevezett őslakosokat ka¬
tegorizálni kellene aszerint, hogy tradicionális életmódot folytatnak [tajgäban
élnek), vagy sem [faluban vagy városban élnek), és támogatást, kompenzációt
csak ez az előbbi, szűkebben definiált csoport kaphasson.
Ezek után teljesen érthető, hogy a modern életmódminták felvételét, a
városba költözést az oroszországi irodalom hajlamos minden esetben kul¬
túravesztésként, lumpenizációként, ráadásul , az őslakosok totális deetni¬
zációja"-ként leírni." Magától értetődően kínálta magát az a lehetőség,
hogy kizárólag a két kultúra konfliktusáról beszéljenek, és maximum olyan
kérdéseket tegyenek fel, hogy például hol a helye a tradicionális kultúrának a
városban, és hogyan adaptálódik a városi kultúrához, vagy épp hogyan akarja
elhatárolni magát. Az oroszországi Szibéria-kutatás csak a legutóbbi időben
fedezte fel a várost mint önálló antropológiai kutatási témát."
1992-ben az én elképzeléseim is egyértelműen egzotizálók, archaizálók,
romantikusak voltak a hantikról. Egy eltűnt időszak kulturális jelenségeit
vártam a terepen, és a terepmunkában életem nagy kalandját kerestem. Ezek
az elvárások vakká, elfogulttá teszik az embert, nekem is sikerült belekor¬
mányoznom magam egy félrevezetésbe, tréfába. A hantik nyilvánvalóan
tisztában vannak a külvilág egzotizáló elvárásaival, és kritikusan, nem kevés
szarkazmussal reflektálnak rá. Házigazdám lányával Tomszkban sétáltam,
néhány nappal a Szibériába érkezésem után, egy számomra akkor megnyíló
új világ okozta kulturális sokkban, amikor Ozernojéról mesélt. Elmondta,
hogy az oda érkező idegeneket úgy avatják be, hogy késsel sebet ejtenek a
homlokukon. Ugyan felmerült bennem, hogy semmi hasonlót nem olvastam
a szakirodalomban, de az egzotizmus utáni vágyam és a hiúság, ami láttatni
vélte velem a tudományért hozott áldozat stigmáját a homlokomon, eluralták
józanabbik énemet. Tánya kacaja volt csak az, ami visszarántott a földre, és
egy életre szóló leckét adott.
Mint azóta jól tudom, nem én voltam az egyetlen, akit így megvezettek.
Több történet kering arról, hogyan sikerült becsapni a , kutatókat". Egy egye¬
temi hallgató lány (feltetelezhetöen ichtiolögus) is järt näluk, elkiserte őket
a halászatukra is. Fogtak egy csukát, éppen ívási időszakban. Az egyik helyi
férfi a felbontott hal ikráját azon melegében enni kezdte, ahogyan kikerült a
halból." Megkínálta a lányt is, aki nem fogadta el, és leplezhetetlenül undo¬
rodott az ételtől. Ekkor a férfi azt mondta neki, hogy , muszáj megenned, ez
nálunk szokás, amolyan vallási szertartás, hogy a jövőben több halat tudjunk
fogni". A diáklány, aki nem akarta sem megsérteni őket, sem jövőbeni anyagi
88 Pivnyeva 2011: 45.
8° Povoroznyjuk — Funk 2016; Funk 2014.
Ez nem szokványos a hantiknál, az ikrát ugyan nyersen eszik, de kinyomkodják az ikra¬
tartó hólyagból, megsózzák, esetenként hagymát is tesznek bele. Az illető férfi szándéka
ezzel egyértelmű volt: próbára akarta tenni a diáklányt.