Page 110 [110]
108 + A MEGÉRTÉS ÉDES ÖRÖME
2) A fent vázolt körülmények, az állandó kényszer, a harcoló felek által
rájuk gyakorolt nyomás a célból, hogy megnyerjék a támogatásukat, elégséges
magyarázattal szolgálnak a brúk látszólag hűtlen, kétkulacsos, csalárd vagy
álnok magatartására. A brúk mindig annak hódolnak be, aki jelen van, és
közvetlen veszélyforrást jelent a számukra — a körülmények függvényében
oda-vissza ingadozva a hadviselő felek között. Egy itt nem idézett szövegben
Khői Saráng hosszú történetet mesélt el nekem arról, hogyan sikerült meg¬
védeni magukat mindkét féltől, szövetségesüknek kiadva magukat, egyben
kölcsönösen beárulva, információkkal látva el őket a másikról: , elmenetre
is volt utunk, meg visszajövetelre 157 — zárta a történetet!
E túlélési stratégiát számos szövegpélda bizonyítja.
1. szöveg:
A) — Ha jöttek a vietnámiak, és azt mondták, harcoljunk velük [az ő olda¬
lukon], harcoltunk! Ha jöttek az amerikaiak, és azt mondták, hogy harcoljunk
velük [az ő oldalukon], harcoltunk!
B) — Ha ők [a vietnámiak] háborúba visznek bennünket, akkor harcolunk is
az ő oldalukon, , fiatalabb testvér—idősebb testvér" viszony van köztünk. De
ha bármilyen más ország (nuóc) idejön, majd az 15 háborúba visz bennünket,
ám ugyanakkor szépen is viselkedik velünk, azzal is , fiatalabb testvér—idő¬
sebb testvér" viszonyban leszünk! Mi ilyenek vagyunk, őket is , fiatalabb
testver-idösebb testver”-nek fogjuk hivni!
2. szöveg:
A) — Akärkinek a katonäi is voltunk, parancsra csináltuk, de a halált nem
szerettük! Nem bizony.
— Azért csináltátok mindig, mert megparancsolták?
— Igen, mert azt mondták, hogy , valakinek mennie kell" vagy , nektek
mennetek kell", és senki sem mondhatta azt, hogy nem megy. Hát elmen¬
tünk.
B) — Az ember azért ment el katonának, mert kényszerítették rá. A fran¬
ciáknak nem lehetett azt mondani, hogy nem megy az ember katonának.
Értesítettük hát a kommunistákat is erről. [...] Az akkori Viet Minh nem
volt ilyen merev, mint ma. A Viet Minh idejebeli kommunisták rugalmasak
voltak. Ha elmentél francia katonának, hát elmentél; ha megtörtént, hát így
szóltak: , ha harcra kerül a sor, és lőni fogsz, majd fölénk lőj!
— Tényleg így megbeszélték?
— Tényleg! Majd fölénk lőj!
— Ne lőjön rájuk?
— Ne bizony, lőjön más! Fölénk lőj! És mikor a töltényt a fejük vagy a
fejünk fölé lőttük ki, tudta, hogy vele szemben ott , jó"? emberek vannak! Es
aztán később rákérdezett, ki is volt ott, melyik brú?
3) Egy további visszatérő gondolat, ami a szövegekben gyakran feltűnik, a
vietnámiaknak tulajdonított mentalitás. A békés és félénk brúkkal szemben