OCR Output

lehetne, hiszen az , bukott világ ismerős működésére" és benne
, az emberiség kockázatos kalandokkal teli útjára" is utalhat."
Fontos azonban látnunk azt is, hogy Milton ebben a mondatban
- minden morális megfontolása mellett, vagy akár azok ellené¬
re is — az elfogulatlan tudományos ismeretszerzés fontosságát
hangsúlyozza. Ez utóbbi szempontból a Moszkóvia jól illeszke¬
dik Milton kifejezetten előremutató pedagógiai programjába,
amit éppen az 1640-es években dolgozott ki (lásd különösen az
1644-ben kiadott OfEducatton [A nevelésről] című művét), "" s
amelyben mind a történelem, mind a földrajz tanulmányozása
hangsúlyos szerepet kap. Ezért is érvel amellett Angelica Duran,
hogy a Moszkóvia olyan pedagógiai célzatú , kultúrföldraj¬
zi" értekezés, amely a csaknem két évtizeddel később alapított
Royal Society publikációira jellemző módszerrel gyűjti össze és
mutatja be az Oroszországról elérhető tudást.?7

Akár földrajzi, akár történeti műnek fogjuk fel a Moszkóviát,
szembetűnő, hogy a Miltonra ható különböző antik és huma¬
nista hagyományok mellett jelen vannak a szövegben az Orosz¬
országgal és az oroszokkal kapcsolatos, kevésbé emelkedett és
elmélyült 17. századi angol előítéletek és sztereotípiák is. M. S.
Anderson mutatott rá, hogy míg az Erzsébet-korban (a I6. szá¬
zad végén) az angolok kulturális tudása Oroszországról minden
más nyugat-európai országét megelőzte, a 17. század derekára

25 Richard D. Bedford: Miltons Journeys North: A Brief History of Moscovia
and Paradise Lost, Renaissance Studies, vol. 7, 1993/1, 71-85, 76.

26 Az Of Education részleteit kézli magyar forditasban a Szenczi Miklos altal
szerkesztett Milton, az angol forradalom tükre című antológia.

27 Angelica Duran: First and Last Fruits of Education: The Companion Poems,
Epistola, and Educational Prose Works, in uö (ed.): A Concise Companion
to Milton, Oxford, Blackwell, 2007, 59-77, 74. Duran arra is rámutat, hogy
Milton 1673-ban újra kiadja az Of Educationt, és ugyanebben az időszakban
más olyan művek is megjelennek tőle, amelyeket felhasználhatott az 1640-es
évek elején magántanítói tevékenységében (pl. a History of Britain, az
Accedence Commenc’t Grammar vagy az Art of Logic; Duran: First and Last
Fruits, 72). A Moszkóvia ennek a sorozatnak lehet az utolsó darabja.

104