Page 157 [157]
Filiczki művei
Képvers? Illusztráció? Embléma?
A 20. század előtti képvers (teyvonaiyviov, carmen figuratum) miifaji meghatarozasa¬
nak legfontosabb kritériuma a verssorok elrendezésének jól felismerhető (bar jellem¬
zően stilizált) képszerűsége. A definíció elméleti finomítását épp a műfaj öntudatlan
újrateremtéséért felelős, magukat forradalmian újszerűnek és innovatívnak képzelő
modern és posztmodern alkotók saját vizuális költészeti alkotásaikhoz való — sok
esetben naív és történetietlen — viszonyulása tette szükségessé. Ugyanis a 17. század
mesterkedő költészetének (poesis artificiosa) tradicionális, mesterkéletlen elméleti kerete
egy adott képvers formájára nem absztrakcióként — vagyis nem az elme valamely el¬
vont kognitív funkciójának egy végtelen értelmezési lehetőséget felkínáló, ám emel¬
lett mégis értelmezhetetlenül homályos vizuális leképeződéseként —, hanem szemmel
jól látható és az olvasó hétköznapi, megszokott környezetének valamely egyértelműen
felismerhető, valóságos képi formájaként tekintett. Vagyis a kehelyalakú verset ke¬
helyként, a tojásalakút tojásként, az oltáralakút oltárként értelmezte (természetesen az
adott forma minden konvencionális/szimbolikus jelentésével együtt). Igy aztan a 20¬
21. századi szakirodalom igyekezete, hogy általános definícióját adja a képversnek,
általában nem veszi figyelembe vagy legalábbis nem hangsúlyozza ki azt a nagyon
is jól érzékelhető törésvonalat, amely az európai képvers művekkel is alátámasztható
nagyjából 2000 éves masszív időtömbjét elválasztja attól az utolsó száz évtől, amely¬
ből az avantgard irányzatok különböző műfajainak gúnyájában kibújt a kortárs kép¬
versköltészet. Ezek ugyanis sok esetben épp a képköltemény alapkritériumát, vagyis a
konvencionálisan még stilizáltságában is jól felismerhető képiséget bontották szét fel¬
ismerhetetlen absztrakcióvá, amely a képben vizuálisan jól leképezhető forma helyett
már inkább valamilyen mentális, nonfiguratív lenyomatot hoztak létre a szövegből.
És ha ez nem is minden 20. századi képversre igaz, de általánosságban mégis ki¬
jelenthető, hogy újszerűségük egyáltalán nem a versszöveg vizuális elrendezésében
rejlik (hiszen ennek több évezrednyi hagyománya van), hanem épp a szöveg vizu¬
ális elrendezésének lebontásában, vagyis tulajdonképpen a képiség nélküli képvers
képversek előtti világának feltámasztásában. A forma megmarad, hiszen írott szöveg
nincs forma nélkül, de a kép sok esetben már annyira absztrakt, hogy tradicionális
értelemben vett képként már értelmezhetetlen.
A szakirodalom leginkább a percepcióra és a kognitív folyamatokra épülő defi¬
níciók alapján igyekszik megkülönböztetni egymástól a képverset és a szövegverset,
amelyet a következőkben röviden össze is foglalok.
Willard Bohn a tárgyban sokszor idézett, sarkos definíciója inkább a 20. század
vizuális költészetére vonatkozik, mégis jó kiindulópont lehet: ezek szerint a képvers
,olyan költészet, amit inkább nézünk, mint olvasunk"." (Az archaikus költemény — és
16 Bonn 1986, 2.
155