Page 145 [145]
Az alkalmi költészetről
communisait és lehetséges témáit."! De erre — mintegy mellékesen — visszatér majd a
115. fejezetben is, és cúkTIKÓG-ként, vagyis valamilyen kívánság kifejezőjeként hatá¬
rozza meg.'”” A giesseni poetika meghatärozäsa sokkal egyertelmübb: A genethliacum
a születéshez kapcsolódó vagy a születésnap (ami sokszor inkább névnap) írt költe¬
mény, ami az utódokról szól."
Az Epitapbium, Epicedium, Monodia, Inferiae, Parentalia, Tbreni, Neniae című 122.
fejezet a halottbúcsúztató irodalomról sokkal világosabban fogalmaz." "EriTágptog
Aóyoc-nak nevezi azokat a beszédeket, amelyeket az ünnepelt sírjánál mondtak el.
Ezt éniúuBiov-nak is mondták, de ennek pontos használatát nem tudja, ahogy azt
sem, miként lett Aphrodité jelzője (epitümbia; Venus libitina). Felhívja a figyelmet
arra is, hogy az énttágptog és az émikúöetog jelző ugyanazt jelenti, miként a gyász¬
dal jelentésű éritágptog és émikúöstov (epicedium) főnevek is. Az epitáfium a követ¬
kező részekből áll: gyász, a veszteség megmutatása, siralom (/uctus), vigasztalás
(consolatio) és buzdítás. Ugyanakkor idézi Serviust is, aki egyetlenként mégis csak
különbséget tesz a kettő között. Servius szerint epicediumot azok fölött mondtak,
akiket még nem temettek el, az epitäfiumot pedig már a sír fölött, vagy a sírra írva.
Latinul oratio funebrisnek nevezik azt, amit temetéskor tartanak, az epitäfium pedig
valójában epigramma, és elogiumnak is mondják, mert ráírják a sírra. Mivel epitáfiu¬
mot évfordulók alkalmával is írtak — miként Platón is tette —, emiatt a rituális, "halotti
áldozat jelentés miatt nevezik carmen inferiarum-nak, parentalidnak vagy gyakrabban
tbrenosnak (Opfjvoc) is, amely utóbbi eredetileg egy közösség, város, régió pusztulása
miatti gyász. Az epitaphium anniversariumböl viszont a fent felsorolt öt rész közül
hiányzik a siralom (/uczus), hiszen már nem friss a gydsz. Habar a monodia (uov@dia)
kifejezest eredetileg a körust auloszszal (fibia) kísérő gyászdalra értették, tehát zenés
műfaj, a kórus kántálta szöveg miatt mégiscsak epitáfiumnak számít. Ennek sokféle
címzettje lehet, és másként kell szólni a császárhoz, a sereghez, egy városi magiszt¬
rátushoz, magánszemélyhez, férfihez, nőhöz vagy gyerekhez. A vers kezdődhet egy
nyugodt, gyászos vagy akár rémült bevezetéssel, amit néha megszakíthatunk felkiál¬
31 „Aequum fuit post nuptias primo quoque tempore tractare natalia liberorum, nisi cuipiam plus libeat effingere
confabulationes quae inter virum, atque uxorem fieri consuevere, quas oaristyas veteres appellarunt. Cuiusmodi habes
apud Homerum Hectoris et Andromaches, verum id unum exemplum memini, idque in opere iusto, non autem in
poematico separato. Quod si quis ea perstet in sententia ut is ei locus debeatur, non laboro. Verum idem sciat, aequali
ratione praeponendas epithalamio susurrationes inter procum et puellam. Quale genus poematis habes apud Theocritum”.
SCALIGER 1561, 155. Ezzel Menandrosz sem foglalkozik túl sokat. Először a napot kell dicsérni, amelyiken
megszületett az ünnepelt, majd a családját, születésének körülményeit, neveltetését, szokásait és tetteit. Aztán
végül dicsérjük újra a napot. MENANDER 1981, 158-161 (412.3—413.4).
132 ScALIGER 1561, 163.
18 „Genethliacum est carmen natalitium; seu in honorem natalium conscriptum. Dictum dno tijg yevéOAnc, id est, a
generatione”. Finck, HEtwic, BACHMANN 1607, 295.
Menandrosz külôn târgyalja az epitaphiumot és a monédiät. Megkülônbôzteti az epitaphium rituälis, évfordu¬
lókhoz kötött verzióját, amely inkább exkómium, hiszen a gyász után évtizedekkel, vagy akár évszázadokkal is
készülhetnek, és a friss sírnál elmondott verzióját. A monódia leírásánál ugyan nem tér ki arra, hogy mi a különb¬
ség a kettő között, de arra lehet következtetni, amit Scaliger is említ, hogy a monódiát nem a sírnál szavalták.
Hangszeres kiséretet nem emlit. MENANDER 1981, 170-179 (418.5-422.4), 200-207 (434.10-437.4).
134
143