Page 116 [116]
Az alkalmi költészetről
időpontjuk, hanem körbejárható terük is van. Ahogy egy épületnek idomulnia kell a
tér adottságaihoz, eredeti reprezentatív értelmében éppúgy kell idomulnia az alkalmi
költeménynek is az adott esemény kereteihez és poétikai, társadalmi elvárásaihoz. Az
alkalmi költeményeket nemcsak átadták, hanem elő is adták az adott eseményen, és
éppen emiatt a reprezentatív funkció miatt nem is lehet leválasztani az esemény teré¬
ről. Vagyis az alkalmi költeményeknek eredetileg konkrét helyük volt, éppúgy, mint
, minden képzőművészeti alkotásnak, melynek helyét előre meghatározták, amikor
megrendelték". Amikor egy képzőművészeti és egy építőművészeti tárgynak a térfor¬
máló potenciájáról beszél Gadamer, akkor ez igaz az alkalmi költeményre is, amely
az esemény terében megmutatkozva képes magát az eseményt is formálni (a gadameri
Darstellung értelmében ez még szemléletesebb az alkalmi képversek esetén, lásd pél¬
dául 161. oldalon).
Az alkalmi költészettel kapcsolatos előítéletek harmadik pontjaként — amely szo¬
ros összefüggésben áll a fentebb említett poétikai normativitással — Wels ezek állító¬
lagos retorikussägät is cáfolja." Retorikusság mögött egy érzelemmentes, racionális
szónoki beszédet értenek, amit valamilyen cél érdekében szavalnak el. A ,jó vers" ön¬
célú, vagyis magáért való, míg a , rossz vers" valamilyen cél érdekében megszerkesz¬
tett, mondhatni számító, tehát őszintétlen. A posztromantikus előítéletnek ugyanaz
az alapja, mint a második pontnál, vagyis , szubjektivitás" és , egyéniség" csak ott feje¬
ződhet ki, ahol nem igazodnak a szabályokhoz, vagy demonstratíve felrúgják azokat.
Tehát a költészet — de különösen az alkalmi költészet — retorikai szabályokhoz való
igazodása egyszerűen nem engedi meg a szubjektum megjelenését. A lírai én pedig a
retorizáltság béklyójában mozdulatlanná dermedve észrevétlen marad. Ebből követ¬
kezik aztán az is, hogy a „retorikusnak” nevezett költeményt a modernitástól kezdve
mesterkeltnek (gemacht), müvinek (künstlich), szemelytelennek (unpersönlich) €s szub¬
jektummentesnek (enzsubjektiviert) tekintették. Méghozzá a műfaj megszületésének
pillanatától, amikor is Meier mint , műfajt" támadja a kora újkori költészetnek ezt a
típusát. A támadás pedig meg is teremti a megkülönböztető dichotómiát az , igaz" és
„öszinte” Erzesböl (das wahre und echte Gefühl) született lírai költészet és a , hamis"
(falsche), „müvi”, ,retorikus" és , rideg" (kalre) költészet között. Csakhogy Wels sze¬
rint az , érzékeny fordulat" (empjfindsame Wende) nem az irodalomfogalom forradalma,
miként azt el szeretnék hitetni velünk az Empfindsamkeit korszakänak teoretikusai,
59
WeEcs 2010, 13-14. A retorikusság sokáig fennálló központi szerepére utalva, GADAMER (2003, 103) így fogal¬
maz: , A modern tudat számára meglepő módon, a költészet és a retorika még a 18. században is egymás mellett
foglal helyet. Kant mindkettőben sa képzelőerő szabad játékát és az értelem ügyétx látja. Számára a költészet és
a retorika egyaránt szépművészet, és sszabadnakx tekinti őket, mert mindkettőben szándékolatlanul megvalósul
a két megismerőképesség, az érzékiség és az értelem összhangja. A megéltség és a zseniális sugallat mércéjé¬
nek ezzel a hagyománnyal szemben a sszabadx művészet egészen más fogalmát kellett bevezetnie, melynek a
költészet csak akkor felel meg, ha nincs benne semmi alkalomszerű, s melyből a retorika teljesen kiesik. Így a
retorika 19. századi leértékelődése a zseni tudattalan alkotásáról szóló tanítás alkalmazásának a szükségszerű
következménye".
114