senatus nunc in fragorum moenibus esto valens)." P. Szabó Béla említi, hogy 1607-ben
Bécsben járt Eperjes követeként." Filiczki albumából kiderül az is, hogy korábban,
1605 áprilisában is járt követségben, méghozzá Prágában."
A másik bejegyzés egy teljesen ismeretlen, Johann Blof (Johannes Blofus) nevű
kisszebeni polgártól származik, aki minden valószínűség szerint szintén a Bocskai¬
felkelés eseményei miatt járt ekkor — miként Fabinus is — követként Prágában." Ő
lehet az, akire Filiczki, a már fentebb kétszer is idézett levelében mint , szebeni"
követre céloz." A latin idézet Horatius Episzulae 2.1.141. sorára utal," vagyis remény¬
séggel kell tűrni a nehézségeket (1359:
Memoriae et benevolentiae ergo scribebat Johannes Blofus Civis Cibiniensis, Pragae in legatione
existens 4 die App[rilis] (sic! [Anno] 1605.
Itt szeretném közölni Filiczkinek azt a másolatban fennmaradt 1605. április 20-i prá¬
gai levelét is, amelyet Herbornba címzett, és Benda Kálmán találta meg az 1970-es
évek elején Londonban." Kenéz Győző fordításában így hangzik:
, Minden jókat kívánok. Azok a kassai követek, akikről a minap írtam,
és akik még a mostani zavargások előtt érkeztek Prágába, már eltávoztak
innen, de dolguk végezetlenül; a többi négy város, nevezetesen: Lőcse,
Bártfa, Eperjes és [Kislszeben követei még itt időznek, mert egyrészt
Basta, másrészt azonban maga a főherceg is sok és csillogó ígérettel ke¬
csegteti őket. De - ahogy En lätom - sziszüfoszi sziklatömböt görgetnek,
egy szemernyit sem jutva elöre. Nem kepesek elerni azt, hogy kihallga¬
täst kapjanak; ügyük egyik napröl a mäsikra hüzödik; talän rövidesen
mások követik majd őket. Néhány nappal ezelőtt egy magyar nemest,
Szinay Györgyöt, egykori iskolatársamat (de amint hallom: sokan mások
is derekasan viselkednek ebben a vallásháborúban), aki Magyarország¬
ról tért vissza, éjnek idején börtönbe hurcolták; hogy mi okból, az nem
világos eléggé. A lőcseiek azt beszélik, hogy Bocskaihoz küldötték volt,
4 Bocatius, szerk. Csonxa 1990, 706.
75 P. SzaB6 2017, 23.
76 Valészinüleg a Bocskai-felkeléssel kapcsolatban. Basta generälis 1605 januärjäban foglalta el Eperjest, amely
aztán Bocskai oldalára állt. SzAMosközy, kiad. SziLÁGyi 1880, 309-310.
Szamosközy szerint a Nagyszeben városa által 1604. december 16-án küldött követséget Husztnál elfogták
Bocskaiek. Blofust nem emliti köztük. Szamosközy, kiad. SzıLAcvı 1880, 265.
7% Benpa 1973, 85, 88.
Talán érdemes megemlíteni, hogy Nathan Chytraeus utazás témájú kötetének egyik verscíme megegyezik a be¬
jegyzéssel: CHYTRAEus 1602, 171-172.
80 Benpa 1973. A dokumentum jelenlegi leléhelye: Kew, The National Archives, Public Record Office, Sp 80/2/15¬
16. (Lásd 1. számú függelék.)