Page 185 [185]
A TÉRSÉG NYELVTERVEZÉSEI
szerkezete közel azonos, és kiejtésbeli vagy a szókincsükben meglévő eltérések nem
akadályozzák a kölcsönös megértést. Felmerül az a kérdés is, hogy a horvát, a szerb,
a bosnyák és a montenegrói rokon nyelvek, vagy nyelvváltozatok, esetleg indokolt-e
ebben az esetben a valamikori délszláv nyelv egységéről és szétfejlődéséről — több¬
központúságáról"" beszélni? Ha 16-17. századi, a három fő dialektusra épülő há¬
rom irodalmi nyelv létezéséből indulunk ki, akkor ez a terminus áll a legközelebb a
valósághoz, különösen, ha a német nyelv ugyancsak dialektusokra alapuló területi
változataival állítjuk párhuzamba Kelet-Közép-Európa déli határvidékének nyelve¬
it. Ugyanakkor a mai helyzetet tekintve, amint a fejezet elején meghatároztuk,
leginkább az Ausbau nyelvek kategóriája fedi le ennek a nyelvi régiónak a sajátossá¬
gait, mivel ezek a nyelvek kisebb eltéréseik ellenére is kölcsönösen érhetőek, viszont
a különállásuk hangsúlyozásával egyben az önálló államiság jelképeivé is váltak.
A ruszin és az ukrán nyelv változatainak történeti áttekintése kapcsán érin¬
son
tettük, hogy egyes szláv nyelvek korábban, mások később váltak el egymástól,
emellett nemszláv hatások is érték mindegyiket. A későbbi szétválás erősebb,
tartósabb nyelvjárási kapcsolatokat is jelent, amint ez a délszláv nyelvek, különösen
a három nagy nyelvjáráscsoportra ($to, kaj, ca) tagolt horvát esetében is megfi¬
gyelhető. Nyomárkay István is a nyelvjárási alapú összertartozást és a társadal¬
mi típusú különállást hangsúlyozza: , Ez a közös nyelv maga már egy dialektus¬
kontinuumot eredményezett, amelyből az egyes szláv nyelvek differenciálódással
alakultak ki. E nyelv felbomlása két nagyobb kontinuumot eredményezett: egy
konzervatívabb északnyugatit és egy újításra hajlamosabb délkeletit. A kutatók
többsége amellett foglal állást, hogy létezett (vagy legalábbis munkahipotézisként
feltételezhető) egy közös déli szláv nyelv"."§ A térség nyelveinek történeti útja, a
párhuzamos irodalmi nyelvek létrejötte, a kölcsönös elfogadáson alapuló szerb¬
horvát / horvát-szerb elnevezéssel kapcsolatos próbálkozások igazolják ezt a
feltételezést. Ugyanakkor jelentős eltérések vannak a kutatók között magának a
terminusnak a létjogosultságával kapcsolatban is. Nyomárkay István például
következetesen ó-, közép- és újszerbhorvát-—horvátszerb korszakokra osztja,
ezzel szemben Eugenija Barié megkérdőjelezi a szerbhorvát / horvátszerb szten¬
derd létjogosultságát, és azt hangsúlyozza, hogy ilyen nyelv soha nem létezett,
267 A fogalmat Lanstyák István, szlovákiai magyar nyelvész vezette be 1995-ben a magyar nyelv 20.
századi területi változataival kapcsolatban, mert úgy vélte, a különböző államnyelvi környezet¬
ben élő magyar népesség anyanyelve olyan mennyiségű kontaktuselemet és egymástól jól
megkülönböztethető sajátosságot hordoz, hogy indokolt a , többközpontú" terminus használa¬
ta. Tanulmánya megmozgatta, vitákra késztette a magyar nyelvésztársadalmat. A vitát Nyely¬
mentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címmel Kontra Miklós
és Saly Noémi szerkesztette kötetbe (Budapest, Osiris, 1998).
268 Nyomárkay: Nyelveink múltja és jelene, 42.
* 183 +