Seite 119 [119]
A VERNAKULÁRIS NÉPNYELVEKTŐL A NEMZETI NYELVEKIG
nyelv számos változata, egyebek között a napoletano, a siciliano). Az átmenet
azonban ma is tart, erre jó példa olasz nyelvterületen a friuli önállósulása."" Az
egyes nyelveken belüli változatok leginkább nyelvföldrajzi szempontból különít¬
hetők el kiejtésbeli eltéréseik, morfológiai és/vagy szókincsbeli különbségeik
alapján, és beszélőik is egy-egy tájegységgel, településnévvel különítik el a saját
változatukat a többiekétől. Ezeket a földrajzi nyelvváltozatokat nevezzük dialek¬
tusnak (magyarul: nyelvjárásnak). A népnyelv, ami vernakuláris nyelvként is
szerepel a szakirodalomban, még nem rendelkezik jogi státussal, még nem kap¬
csolódik hozzá a nemzetfogalom, ezért inkább egy közösség természetes nyelv¬
használatára utaló, semleges jelentéstartalma van. A nemzeti nyelv terminus
viszont azt a kiemelt presztízsű nyelvváltozatot jelöli, amely általában a külön¬
féle nyelvjárások ötvözeteként, esetenként egy-egy dialektus kiemelésével, tuda¬
tos nyelvalakítás eredményeként jött létre; jogi és ideológiai szempontból is ér¬
telmezhető, a legtöbb esetben azt is tudni lehet, hogy kik tartoztak a
nyelvtervezők körébe. Beszélőinek saját országuk (vagy anyaorszäguk) is van, és
számukra a nemzeti nyelv identitásteremtő funkcióval rendelkezik: ez a nyelv¬
közösség összetartozásának a jelképe.
Európában a nemzeti nyelvek — néhány kivételtől eltekintve — a 16-17. sza¬
zadtól kezdve, a nemzetté válás hosszú folyamatában alakultak ki, de csak a 19.
században vált általánossá az a tudatos, hosszú távú politikai célokat szolgáló,
több évtizedig tartó nyelvtervezés, amelynek eredményeként létrejöttek azok az
identitást meghatározó, konszenzuson alapuló, kodifikált változatok, amelyeket
ma európai, kelet-közép-európai nemzeti nyelvekként tartunk számon.
A NEMZETI NYELV LÉTREJÖTTÉNEK FELTÉTELEI
Mindenekelőtt egy olyan erős államszervezetre van szükség a nyelvek nemzeti¬
vé válásához, amelyiknek működnie kell szóban és írásban, a megalkotott tör¬
vényeit, rendeleteit pedig el kell juttatnia a népéhez. A középkori Európa államai
még nem foglalták törvénybe a saját nyelveik és a latin hivatalos viszonyát, a
nyelvek eltérő funkcióit, mivel nem volt rá szükség. A történeti források közül
viszont sok utal arra, hogy az államigazgatás és a törvénykezés (ítélethirdetés) a
helyi, még a sztenderizálástól messze álló népnyelveken működött, viszont ezek
dokumentációja, elfogadott, hivatalos írott változata a latin volt. Felmerülhet
a kérdés, hogy a feudális állam egyik legfőbb tartóoszlopa, az egyház milyen
166 Kollár Andrea: Nyelvi kisebbségek és nyelvhasználat Friuliban, in Drescher J. Attila (szerk.):
Szekszárdi Alkalmazott Nyelvészeti Fiizetek, 2, 2003, 115-119.
s 117 "