OCR
KELET-KÖZÉP-EURÓPA MINT TÖRTÉNELMI TÉRSÉG A felosztäs a kelet-közep-euröpai régió bonyolult és sokrétű sajátosságainak figyelembevételével készült, ugyanakkor számos további kérdést vet fel politikatörténeti, nemzetiségtörténeti és nyelvi szempontból. Az egyik fontos témakört ezen belül a szövetségkeresés alkotja, amelyben benne rejlett akár egy svájci típusú, föderatív alapokra épített soknemzetiségű ország lehetősége is. Ez a típusú államépítés azonban abban az időszakban, amelyik a nemzetekről szólt, és inkább az egymástól való különbözőséget mintsem az összetartozást hangsúlyozta, eleve kudarcra volt ítélve. Mindazonáltal — a 21. századból visszatekintve — legalábbis elgondolkodtató. A következő fejezet ezeket az elképzeléseket mutatja be röviden. TERÜLETI INTEGRÁCIÓS ELKÉPZELÉSEK?? Már az 1800-as évek közepén, a modern, nyelvi alapokra épülő nemzeteszme térhódításakor felmerültek konföderációs elképzelések. Ezek kezdetben a Habsburg Birodalom stabilizálását, vagy ezzel szemben a szláv államok dominanciáját, később pedig az önállóvá vált Magyarország érdekeit szolgálták volna. Megalkotóik ennek a fő célnak megfelelően képzelték el a kelet-kôzép-eurépai térség soknemzetiségű területeinek irányítását. Kossuth Lajos például, aki ugyan , nemzeti szerencsétlenségnek" tartotta a föderalizmust, végül mégis ebben látta az ország területi integritásának biztosítékát." Mások, így többek között a cseh Frantisek Palacky, a szlovák Ján Kollár, a horvát Ljudevit Gaj a szláv népeket egyesítő pánszláv ideológiában fedezték fel azt az összefogó erőt, ami a szláv nyelvű országok együttműködését jelentette volna. Az együttműködés vezető szerepére azonban több jelentkező is lett volna, az oroszok, lengyelek, horvátok, szerbek, szlovákok a saját érdekeiknek megfelelően képzelték el ezt a szellemi közösséget. Az orosz pánszlávisták szerint például ennek mindenképpen orosz birodalmi vezetéssel kellett volna létrejönnie, mivel ez hangsúlyozta a szláv népek közös szembenállását a Habsburgokkal és a magyarokkal egyaránt.? Ezek a 19. századi, szláv összetartozást hangsúlyozó elképzelések többször előkerültek 2° Romsics Ignác (szerk.): Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században, Budapest, Teleki László Alapítvány, 1997. 2 Szarka László: Duna-táji dilemmák. Nemzeti kisebbségek — kisebbségi politika a 20. századi Kelet-Közép-Európában, Budapest, Ister, 1998, 22. 22 A pánszláv gondolatról, kulturális és nyelvi vonatkozásairól írt összefoglaló tanulmányt Gogolák Lajos A pánszlávizmus címmel, in Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlávok, Budapest, Franklin, 1944. Új kiadás: Budapest, Lucidus, 2000, 123-136. A szlovák nyelvű magyar nemesség és a pánszláv ideológia kapcsolattörténetét tárgyalja Demmel József: Pánszlávok a kastélyban. Justh József és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története című könyve (Pozsony, Kalligram, 2014). «29 «