Oldal 162 [162]
OCR
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN A 10. ábrán látható nyelvi elemek közös jelentés-összetevője a folyamatszerűség, folyamatosság, gyakoriság. A mond-dal való összekapcsolódás ezen a ponton mehet végbe, előtérbe állítva azt, hogy az ige személy-, tér- és időbeli lehorgonyzása nem csupán az aktuális én-hez és annak jelenéhez, hanem a múltbeli én-hez is köthető, működésbe hozva egy lehetséges én perspektíváját is. De aszerint, hogy a mond jelentés-összetevői közül melyikhez kapcsolódnak, melyiket miként dolgozzák ki a konstruálás során, eltérőek lehetnek. A 10. ábrán bemutatott elemek egy múltbeli én perspektíváját, a múltbeli én megnyilatkozását képesek az adott diskurzus részévé tenni. Az alapján, hogy a konstruálás során ennek a múltban lezajlott megnyilatkozásnak a nyelvi elem által melyik összetevője dolgozódik ki, kerül a figyelem középpontjába, különbséget lehet tenni a kifejezőeszközök között. A MONDÁS aktusának folyamatszerűségét, gyakoriságát" dolgozza ki, állítja előtérbe az évek óta, ismét, már rég, még mindig, mindig, sokadszor. Ezekben az esetekben egy múltbeli MONDÁS aktusára vagy a mondásnak a múltban lezajló többszöri előfordulására történik reflexió. A konstruálás során a MONDÁS lehetséges megvalósulásai közül egy (jól) körülhatárolt rész is kidolgozásra kerülhet, pl. ötödszörre, még egyszer, melyek a mondom-mal együtt annak egyik jelentés-összetevőjét: a tartósság -ot módosítják. A mond "megszakíthatatlanságát/folyamatosságát" módosítja némiképp a folyamat kezdőpontját (másfél hónapja), illetve végpontját is kidolgozottá tevő (mind a mai napig) nyelvi elem. Illetve a mond folyamatosságát állítja előtérbe az is. Az is-sel alkotott kifejezésekben az is mellett megjelenhet az aktuális megnyilatkozó aktuális pozíciójára (idejére) utaló deiktikus nyelvi elem (ma, most). Ezekben az esetekben az is az, mely az közös figyelmi jelenetben implikálja azt, hogy az adott megnyilatkozás nem először hangzik el. A továbbra is-ben viszont az egyik (továbbra) az aktuális megnyilatkozó idejében is érvényben levő folyamatosságot, a másik (is) pedig a MONDÁS-nak az aktuális én idejében fennálló érvényesség -ét jeleníti meg. Ezen nyelvi elemekkel alkotott konstrukciók a szövegtípusra is jellemzővé válnak. s 160"
