OCR Output

AZ ÖNIDÉZÉS

mondom ötödszörre, mondom évek óta). A mondom a MONDÁS előhívásáért fe¬
lelős, illetve a MONDÁS egy példányának lehorgonyzását, továbbá a beszédcse¬
lekvés-érték és a polaritás kifejezését végzi el."" A MONDÁS folyamattípus elö¬
hívásában, valamint a MONDÁS egy példányának lehorgonyzásában a mondom
mellett megjelenő szereplők és körülmények vehetnek részt (lásd bővebben később).

A 10. ábrán bemutatott nyelvi elemek a konstruálás során nem a MONDÁS¬
esemény időbeli megvalósulását végzik el, hanem ehhez az eseményhez mint
háttérhez viszonyítva előtérbe helyeznek, bevonnak egy másik mondást. Két
jelenet kapcsolódik így össze: az aktuális én és a múltbeli én" mondása. A két
mondás között a konstruálás során szoros kapcsolat létesül: az aktuális mondás
aktusának egyik jelentés-összetevője, illetve a közlési funkció új elemmel bővül.
Ezen elemekkel alkotott konstrukciókban a közlési funkció nem csupán a MON¬
DÁS-esemény időbeli megvalósulásának az állítása, hanem a jelen időben vég¬
bemenő mondáshoz egy újabb, korábban létező mondás működésbe hozása,
ezzel kiterjesztve vagy meghatározva a közlés alkalmazását az adott kontextus¬
ban." Ez a mondás aktusát elérhetővé tevő mondat közlésfunkcióját (vki mond)
érinti: a mondom egy potenciálisan önálló, sematikus mondat, amelyet a mondás
eseményének megvalósítására, illetve annak állítására lehet használni. A 10.
ábrán bemutatott elemekkel alkotott viszonyában viszont ezeknek alárendelődik,
a még egyszer, továbbra is stb. és a mondom-mal alkotott idéző rész közlési funk¬
ciója immár nem csupán a folyamat (mondás) megvalósulásának az állítása,
hanem az állítás időbeli kiterjesztése.

A 10. ábrán bemutatott nyelvi elemek jelentésszerkezetének összekapcsoló¬
dása a mond ige jelentésszerkezetével könnyen végbemehet. A mond elsődleges
figurája (jelen esetben az én) a kommunikációra képes emberi lény, a másodla¬
gos figurája az, ,amit mond", mely a konstruálás során — a nyelvi mintában —
minden esetben külön jelenetben jelenítődik meg. A 10. ábrán bemutatott
nyelvi elemek azonos jelentéssel leírható figurákat tartalmazó MONDÁS-t von¬
zanak be: a két MONDÁS összekapcsolódása itt mar végbemegy. A mond idészer¬
kezete úgy írható le, mint közepesen hosszú idejű (tartós), folyamatos (megsza¬
kíthatatlan), közepes intenzitású, sematikusan kezdő- és végpont nélküli.
A folyamat eseményszerkezete úgy jellemezhető, mint saját akaratból és energia¬
forrásból, neutrális hangsebességgel és hangmagasággal végrehajtott kommu¬
nikáció (beszéd), illetve metaforikusan akként értelmezhető cselekvés. A mond
esetében a pillanatnyi állapotok sorozata ugyanazzal a minőséggel jellemezhető.

155 Vö. Imrényi: Az elemi mondat viszonyhálózata, 2017, 715-718.
456 Uo., 720-725.

¢ 159 «