Oldal 116 [116]
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN
explicitté. Ebben az esetben a mutató névmási elemek az idézetre történő
rámutatás megvalósítása során a diskurzusdeixis funkcióját töltik be.?? E
nyelvi elemek az általuk előhívott metaforikus jelentésképzéssel ekképp a dis¬
kurzus szerveződését teszik reflexió tárgyává, a sajátos funkciómegoszlás
következményeként — Az idéző rész megalkotásában teoretikusan megfogal¬
mazottakra hivatkozva - a palatáris mutató névmások a szövegalkotóhoz való
(metaforikus) ’közelseget’ (17a), a velärisok a hozzä képest értelmezhető tá¬
volsägot’ (17b) is kifejezhetik.’** Ezekben a nyelvi elemekben tehát az idéző
aktív, figyelemirányító tevékenysége reprezentálódik, kifejezésre juttatva azon
döntéseit, hogy mennyire kívánja az adott diskurzust a szövegvilág részévé
tenni, illetve miként kívánja a figyelmet az idézetre irányítani. A vizsgálatban
ezekkel kapcsolatban az válik kérdéssé, hogy milyen arányban jellemzik az
egyenes idézést a palatális vagy a veláris nyelvi elemek, illetve az idézés ösz¬
szetevőire jellemzővé válik-e az, hogy melyiket alkalmazzák.
E példákhoz képest az idézést a grammatikai függéssel jellemezhető, összetett
jelenetként megvalósító konstrukciókban — a (17c) szabad függő, illetve a (17d)
függő idézéseiben — az idéző főmondatban szereplő veláris hangrendű mutató
névmás a két eseményt megjelenítő tagmondat közötti grammatikai függést (is)
reprezentálja, sematikusan dolgozza ki alaptagjának (írta, mondta) egy fogalmi
alszerkezetét, és arra ,,utal”, hogy ezt az alszerkezetet a mellékmondat dolgozza
ki. Ebben a pozícióban ez a nyelvi elem utalószóként (is) működik. Ezzel együtt
akatafora*” szerepét is betdlti, mivel részleges reprezentacidval utal a posztcedensre,
magára az idézetre.
A mutató névmás utalószói szerepbe kerülését Laczkó egy grammatikalizációs
folyamat végeként határozza meg, és e nyelvi elem funkcióinak grammatikalizációs
sémáját a következőkben összegzi: geszturális deixis > eseménydeixis >
diskurzusdeixis — anafora — utaldsz6.*” Jelen vizsgálatban a fő kérdés az lesz,
hogy a mutató névmási elem utalószóként valóban eltávolodik-e a deixis műve¬
letének kifejezési lehetőségétől, vagy vannak olyan esetek, amikor ez az elem
utalószói funkciója mellett meg tudja valósítani a diskurzusdeixis műveletét is.
E kérdések mentén a mutató névmás jelenlétét és működését az előző feje¬
zetben kialakított nyelvi mintán vizsgálom. A vizsgálat hipotézise, hogy (i) a
343 Vö. Csontos: Figyelemirányítás a mondás konstruálásában, 2022, 141-—164.
344 Vö. Tátrai: Bevezetés a pragmatikába, 2011, 145; Laczkó Krisztina: Térdeixis és mutató névmások
a magyarban, in Laczkó Krisztina -Tätrai Szilárd (szerk.): Elmélet és módszer, Budapest, Eötvös
József Collegium, 2014, 223-236; ud: A diskurzusdeixis, 2019, 251.
34 Lasd Kugler: Az ôsszetett mondat, 2017, 844-845.
346 Tolcsvai Nagy: A magyar nyelv szövegtana, 2001, 182.
347 Laczk6: A diskurzusdeixis, 2019, 251.
s 114 +