OCR Output

FIGYELEMIRÁNYÍTÁS AZ IDÉZÉSBEN. A MUTATÓ NÉVMÁSI ELEM JELENLÉTE ÉS SZEREPE AZ IDÉZÉSBEN

főnevesült formái (az alábbiakban, az előbbiekben), illetve határozószók (alább,
korábban), amelyek egyfelől a DISKURZUS TER, mäsfelöl a DISKURZUS IDÖ me¬
taforäk ältal a diskurzus terbeli, illetve idöbeli összetevöit helyezik a figyelem
előterébe, a TÉR esetében kihasználva az írott diskurzus vizuális térfoglalásából
adódó lehetőséget.

A diskurzusdeixis fontos jellemzője továbbá, hogy deiktikus funkciója mellett
a koreferencia jelenségében is részt vesz, amennyiben a referenciális értelmezés
megkívánja azt, hogy egy korábbi vagy egy későbbi elemet felhasználva történjen
meg a feldolgozása.

A mutató névmások működése az idézésben

Az idéző részben — mint arról már Az idéző rész megalkotása fejezetben is volt
szó — a mutató névmás nem az eredeti diskurzus egy elemét jeleníti meg. Alkal¬
mazása az eredeti diskurzus idézni kívánt részének feldolgozása után az idéző
diskurzusalakító eljárásából fakad. Az idézések közös jellemzője az, hogy a
mutató névmási elem az idézetre utal, értelmezését az idézet feldolgozásával
lehet megtenni. Ezen elemek tehát a teljes idézetre történő utalást valósítják meg.
Ebből a szempontból az idéző újrakonstruálási folyamatának figyelemirányító
eszközévé válnak. Az viszont meghatározó, hogy a mutató névmási elem az adott
konstrukcióban ezt miként és milyen fokon valósítja meg. E kérdésfelvetést
szemlélteti az alábbi példasor.

(17a) Kertész Imre a Nobel-díj átvételekor elhangzott A stockholmi beszéd című esz¬
széjében ezt mondta: , Ha Auschwitzról írunk, tudnunk kell, hogy Auschwitz, egy
bizonyos értelemben legalábbis, felfüggesztette az irodalmat”.*”

(17b) Egy videófelvétel szerint a jobbikos képviselő a felvonuláson, miután fejbe dobták,
azt mondta: ,a mieink voltak"

(17c) Azt írta, hogy az ötvenes évek torokszorító légkörét, a személyi kultusz emberi
buktatóit fogalmaztam meg."

(17d) Azt írta a zenekar honlapján, attól tart, hogy a díj miatt többen fogják magázni.??

A (17a-b) példával szemléltetett egyenes idézésekben a két jelenet közötti
kölcsönös kidolgozottságot, szemantikai kapcsolatot a mutató névmás teheti

339 #528936287
340 #486610895
341 #42622176

3 4518167388

+ 113 ¢