OCR
A KOGNITÍV NYELVÉSZET ÁTTEKINTÉSE (szövegvilágban)" válik értelmezhetővé, azaz a társas megismerés összetett viszonyrendszerében, amely magában foglalja a közös figyelmi jelenetet, az ennek a keretében alkalmazott nyelvi szimbólumokat és az azok segítségével megfigyelhetővé váló referenciális jelenetet." A dinamikus jelentésképzés a különböző kontextuális körülmények között megjelenő megnyilatkozások folyamatához kötődik. A kontextus és a megnyilatkozás egymást kölcsönösen feltételező fogalmak: kontextus nem a megnyilatkozástól függetlenül létezik, hanem a megnyilatkozás alkalmával hozzuk létre. A kontextus létrehozásakor olyan - az éppen aktuális szituációra, cselekvésre, témára vonatkozó - ismereteket kell mozgósítani, amelyek biztosítják a megnyilatkozás releváns értelmezését, mégpedig az éppen aktuális kommunikációs feltételeknek és igényeknek megfelelően." A megnyilatkozás csakis a kontextussal összefüggésben közelíthető meg. A megnyilatkozás terminus ekképp a diskurzus egyik résztvevőjének a kontextusfüggő nézőpontjából megkonstruált közléseként a nyelvi tevékenység behatárolható egységeit, a beszédfolyamat egymástól elkülönülő szakaszait jelöli.? E szakaszok határait a beszédalanyok váltakozása jelöli ki. Következésképpen egy megnyilatkozás akkor veszi kezdetét, amikor egy diskurzus keretében valaki megszólal, a végét pedig az jelzi, amikor a beszélő személy átadja a megnyilatkozás jogát egy másik beszélőnek. Mindebből az is következik, hogy terjedelmüket nézve a megnyilatkozások széles skálán mozognak: állhatnak akár egy hangból is, de akár több kötetet is kitölthetnek; alkothatják egy társalgás egy fordulóját, de lehetnek monologikus (azaz virtuálisan dialogikus) szövegek is. Mindez természetszerűleg elmondható azokról az ún. beágyazott (idézett) megnyilatkozásokról is, amelyek az idézés során egy beágyazott megnyilatkozóhoz köthető diskurzust vagy annak egy részletét idézik fel." Hozzátéve, hogy nemcsak teljes megnyilatkozások, azok részletei, hanem azok 99 Lásd Tolcsvai Nagy: Bevezetés, 2017, 29; vö. még uő: A magyar nyelv szövegtana, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001, 121-125; Tatrai: Pragmatika, 2017, 907. Tatrai: Pragmatika, 2017, 907; vo. még Tolcsvai Nagy: Bevezetés, 2017, 29. Verschueren: Understanding pragmatics, 1999, 75-114; Tätrai: Pragmatika, 2019, 927-952, ud: Akontextus fogalmarél, Magyar Nyelvér, 128. évf., 2004/4, 479-494. Lasd Harris, Zellig: Discourse analysis, Language, vol. 28, 1952/1, 1-30; a fogalom írott nyelvi közlésekre történő kiterjesztését lásd Bahtyin: A beszéd és a valóság, 1986; vö. továbbá Verschueren: Understanding pragmatics, 1999, 113-146; Feher Erzsebet: Szöveg és nyilatkozat, in Csatár Péter — Maitz Péter — Tronka Krisztiän (szerk.): A nyelvtantöl a szövegtanig. Tanulmanyok Kocsany Piroska tiszteletere, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadö, 2001, 294-298. Verschueren: Understanding pragmatics, 1999, 81-82; Csontos-Tätrai: Az idezes pragmatikai megközelitese, 2008, 64, 69. 9 9 S 93 94 .31 +