Oldal 385 [385]
OCR
A KÉPSZÍNPADI JÁTÉK SZINTAXISÁNAK ALAPJAI implicit néző fokozott lélektani involválódása, megértő reflexiója nélkül nem tárulhat fel a drámai inverzió, az itt, de nem most perspektívája. A néző konstitutív szerepének fölismerése vezet vissza bennünket az építészeti keret indokoltságának kérdéséhez. Rembrandt ugyanis nemcsak az idő lassításával, de a tér elidegenítésével is operál. Ő az egyetlen a korszak festői között, aki észreveszi a bibliai szövegnek azt a — látszólag jelentéktelen — mozzanatát, hogy a farizeusok nem egyszerűen az épp a templomban tanító Jézus elé vezetik a bűnös asszonyt, hanem egyenesen , középre állítják" (Jn 8.3). Iriviális, hogy mindez a végső soron Jézus lejáratását célzó jelenet széles nyilvánosságának hivatott nyomatékot adni. Rembrandt egy sor vizuális eszközzel teszi a néző számára is nyilvánvalóvá, hogy erről a mindenki által látható , középről?" van szó. Kortársai között ő volt az egyetlen festő, aki, miközben a nyílt dialógust a kamaradrámák három résztvevőjére szűkíti, a jelenetet mégis egy monumentális, valószínűtlenül tágas templomi csarnokba komponálja bele. A nézőnek fölkínált távoli rálátás a konfliktus szereplőinek szinte érzelemmentes bemutatásával korrelál. Bár tömegjelenetet látunk, a résztvevők szinte mozdulatlan, statikus csoportot alkotnak a tér közepén, amely kifejezetten el van távolítva mind a mögöttük kavargó tömegtől, mind a néző közvetlen terétől. A korábbiak alapján már sejthető, hogy miért érzi szükségét Rembrandt ennyi hely biztosításának az elbeszéléshez — akkor is, ha játékosai aktuálisan egyáltalán nem , játsszák be" ezt a teret. Figyeljük meg mindenekelőtt a relatíve magas — nagyjából a nyúlánk Jézus szemmagasságának megfelelő — horizontvonalat, ami nemcsak az előtéri eseményekre biztosít kényelmes válátást a nézőnek, de a templom térberendezésének mélységi áttekintését is lehetővé teszi. A képsík alsó küszöbétől három, a képsíkkal párhuzamos hosszú és leárnyékolt, illetve három, rézsútosan keresztbe álló lépcső vezet fel a templom voltaképpeni padlószintjére, ahol Jézus is áll. A középponti csoport meglehetősen kis méretű és változatosan megvilágított alakjai — balról a Mester tanítványai, jobbról a neki csapdát állító írástudók, összesen tizenketten — kifelé forduló karéjba rendeződnek, amelyet a jobboldalt elöl álló tüzes-vörös köpenyes zsidó és barettos társának profilja zár le. A balról-fölülről beeső éles reflektorfény akadálytalanul világítja meg azt a traktust ott, ,középen", ahol az eseménytelen esemény zajlik éppen. Távolról közelítő tekintetünket ezúttal sehol nem terelik a néző szemtanúságát és az események kivételességét dramatizälö repoussoirok. A k&p röntgenvizsgälata feltärta, hogy egy koräbbi ällapotban a bal alsó sarokba Rembrandt még három ilyen keretező alakot telepített, utólag azonban ezeket mégis eltiintette?®, [2.172] Láthatólag arra törekszik, hogy inkább csökkentse a középponti jelenet intenzitását, és az üressé-eseménytelenné vált előtér, illetve a középponti csoportot övező térségek tágasságával a , közép" kiürítésének idő963 Corpus V. 2011, V3, 362-363. Itt a szerzök Salomon de Koninck egy a templomban tanító 12 éves Jézust a írástudókkal ábrázoló, nagyjából egykorú képét [2.172] idézik annak jelzéséül, hogyan is nézhetett ki a festmény kezdetben az előtér hangsúlyos árnyfiguráival és a széles rálátással. 383
