Page 381 [381]
A KÉPSZÍNPADI JÁTÉK SZINTAXISÁNAK ALAPJAI
között kibontakozó további viszonyokat.?57 Még csak célzásszerűen sem utal semmi
a további fejleményekre, a porba írás, a vádlókhoz intézett jézusi szavak, a jelenlévők
távozása vagy az asszonnyal folytatott négyszemközti párbeszéd mozzanataira: itt és
most még az sem egyértelmű, hogy Jézus a történet végén a hamis szándékú vádlókkal
szemben a vádlott oldalára áll majd. Az a tézisem, hogy a festmény mégis teljes értékű,
szabatos ábrázolása a történetnek — bár nem mint iskolás elbeszélésnek, amennyiben
nem teszi explicite leolvashatóvá/végigmesélhetővé a narratívát, hanem mint drámá¬
nak, amelynek megértése a fejlemények egymásutánjának puszta ismeretén túl rálátást
kínál a nézőnek a konfliktus lényegi tartalmára is.
Nézzük meg és gondoljuk végig, hogy mi is történik Rembrandt képén a temp¬
lomban - itt, ezeken a lépcsőkön, és most, amikor elhangzik a vád. Mint jeleztem, egy
csapdáról van szó: az, hogy Jézus sem reagál a vádra, annak a jele, hogy fölismeri ezt.
Rájön, hogy olyan kész helyzet elé állították, amelyben egyelőre nem tehet igazságot.
Mindkét félnek megvan ugyanis a maga igazsága: az asszony bűnösségét, illetve a papi
vád jogosságát nem lehet vitatni, ugyanakkor Jézus a felebaráti szeretet és az irgalmas¬
ság gyakorlását sem adhatja fel. Számára a hirtelen támadt per botránya abban áll,
hogy az nem a megtévedt ember tettének valódi mérlegelését, hanem — álnok módon
— az ő, Jézus sarokba szorítását célozza. A papok politikai célból instrumentalizálnák
az erkölcsös élet törvényét: csak azért öletnék meg az asszonyt, hogy őt tőrbe csalják. A
helyzet csak úgy oldható fel, ha Jézus kitér a vád neki szegezett hamis vagy-vagy-a elől,
es ätkeretezi a pert?>®.
De hogyan csinálja? Ha a történet a Törvény formális követelése és a jézusi szere¬
tetvallás személyes parancsa közötti ellentmondást állítja élére, akkor Jézusnak, hogy
mindkettőnek eleget tehessen, és mégse lépjen a farizeusok kelepcéjébe, el kell választa¬
nia a bűn nyilvános elítélésének formális aktusát a bűnös személyének kijáró korholás,
megértés és megbocsátás informális gesztusától, méghozzá nagyon világosan. Ez a felis¬
merés magyarázza a további fejleményeket: Jézus válasz helyett először ujjával írni kezd
a padló porába, majd, amikor állásfoglalásért nógatják, felegyenesedik, és fennhangon
a vádlók lelkiismeretéhez fordul (, Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ",
Jn 8.7). Ezt követően újra lehajol, hogy folytassa az írást.
957 A helyzet analóg a Dániel és Kürosz-szal [2.04], amelyen Rembrandt a nyitó dialógus kedvéért szintén lemond a
történet valamennyi pittoreszk részletének ábrázolásáról (vö. részletes elemzésemmel itt a 480-496. oldalakon).
958 Az 1637-es Statenbijbel kommentárja szerint , Krisztus nem ítéli el az asszonyt, de nem is menti fel, mert az ő
dolga nem az, hogy gonosztevőket világi bűnökért elítéljen, hanem az, hogy tanítóként bűnbánatra bírja a bűnö¬
söket.” A hivatalos interpretáció tehát a polgári bíróságok és az egyház kompetenciájának különbségét olvassa ki a
történetből, ami összhangban van Kálvin tanításával. Michael Podro mindezt az arminiánusok és remonstránsok
korabeli teológiai vitájának kontextusába illeszti, és ezzel magyarázza a Templom, illetve a Törvény tágas dimen¬
ziöi és az asszony körül zajló szűk jelenet közötti, a kép vizuális megformáltságát uraló ellentmondást. , Abban
a közegben, amelyben Rembrandt dolgozott, ez úgy is felfogható volt, mintha különböző aránytalanságokat
regisztrálna: a házasságtörés és annak büntetése közötti, a bocsánatos bűn és az isten elleni vétek közötti, vagy
— általánosabban — az emberi eltévelyedések és a kérlelhetetlen, az egyén sorsát meghatározó szabály, a predeszti¬
náció törvénye közötti aránytalanságot." Vö. PopRo 1987, 251—252.
379