Page 196 [196]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
3.3.1 | SvETLANA ALPERS ES A „SZINPADI MODELL”
A die meeste en de naetureelste beweechgelickbeijt jelentését illető terminológiai vita
egyik legtermékenyebb megközelítésének Svetlana Alpersét látom, aki azt nem a
korabeli illuzionizmus és nem a retorika, hanem a színjátszás kontextusában veszi
szemiigyre#>?, Mar a Rembrandttal csak érintéleg foglalkozé alapmtivében, a The
Art of Describingban is határozottan antiretorikus álláspontot fejt ki, bár ezt mint
ilyet közvetlenül nem tematizálja: , Az északi képek emberi alakjai nem érzelmeket
— affetti, ahogy az olaszok mondták — fejeznek ki, inkább valami olyasmi jellemző
rájuk, amit én performatívnak neveznék. Ezen azt értem, hogy a képen látható alakot
az általa végzett cselekvés jellemzi"60. Ez a fogalmazás meglehetősen közel áll ahhoz,
amit ebben a tanulmányban a rembrandti képszínpadi szubjektum meghatározása¬
ként magam is követni szándékozom. Bár Alpers a párbeszédek gyakori ábrázolá¬
sát a holland festők — konkrétan Rembrandt mestere, Pieter Lastman — illusztratív,
szövegkövető rutinjának számlájára írja, de hangsúlyozza, hogy Rembrandt sosem
számít a referencia-szövegeknek a képekhez való didaktikus mellékelésére. , Megvan
rá a módszere, hogyan tegye [a szövegmellékletet] feleslegessé [...] nem a beszédet
kísérő gesztusokat ábrázolja, hanem beszélő embereket, akiknek látványa arra össz¬
pontosítja figyelmünket, ami elhangzik". Csak utal a szavakra, valójában az emberi
kapcsolatokra, , beszélő és hallgató összjátékára" figyelé61.
A dramatológia voltaképpeni tárgya épp ez a ,módszer" — és ezt igyekszik Alpers
kifejezetten Rembrandtnak szentelt 1988-as kötetében$62 konkrétan is körvonalazni.
Azért szükséges részleteiben is megvizsgálnom e fontos munka okfejtését, hogy rámu¬
tathassak azokra a pontokra, melyek miatt Alpers mégsem jut el a dráma-probléma
érdemi fölvetéséhez. Iermészetesen ő is idézi a Huygens-nek írt Rembrandt-levél elhi¬
resült szókapcsolatát, de nem tulajdonít neki kategoriális jelentőséget: nemcsak az
eddig kifejtett — leginkább a beweechgelickheijt retorikai terminusához kapcsolódó —
vitákat hagyja említés nélkül, de a naetureel sz6 jelentésével sem foglalkozik, noha azt a
színpadi megjelenítés célzott effektusaként éppenséggel tárgyalhatta volna.
459 ALPERS 1988, 49-51.
460 Alpers ezt is könyve — számomra amúgy kevéssé meggyőző — főtételének megfelelően a , narratív" itáliaival szem¬
ben a , leíró" jellegű , északi" művészet általános ábrázolásmódjára vezeti vissza.
461 ALrers 1983, 220. illetve ALPERS 2000, 242-244.
462 ALPERS 1988
194