Page 189 [189]
OCR
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN mint aki ezt mondja? Amikor az igennel válaszolt, [Hoogstraten] ezt mondta neki: "képzeld el, hogy én vagyok az, akinek ezt mondanod kell, és mondd így nekem. Amikor amaz, akár egy faszobor, minden érzés nélkül és kezét zsebre dugva teljesítette a kérést, [Hoogstraten] azt mondta neki: "a zsebeid arra valók, hogy a pénzed tartsák, ne a kezeidet , majd felugrott, leültette a tanítványt, és azt mondta neki: most jól figyelj, megmutatom neked: különösen a kezem mozdulatát és a testem meghajlását figyeld, miközben beszélek . . . ezek, ahogy a mondás mondja, egy húron pendülnek".§30 Ebben a példában az a különösen szemléletes, hogy Hoogstraten egy zárt kommunikációs helyzetet modellez, és ebben keresi a beszélő megnyilvánulásának hiteles formáit: a beszéd őszinteségét, amelyet számonkér a nyegle tanítványon, nem kívülről, mint néző, hanem belülről, mint beszélgetőtárs szeretné megtapasztalni vagy kikényszeríteni. Az érzelem mímelése csak akkor éri el a kívánt hatást, ha egy az adott szituációban értelmes és az elbeszélés értelem-összefüggésébe illeszkedő tárgyi tartalmú cselekvést kísér. Ezért kell a tanítványnak előbb elolvasnia a szöveget, azaz megértenie a szituációt. Hoogstraten nem azt kéri tőle, hogy hatásos arcjátékkal , érzelmeket" bábozzon el, hanem hogy egy kvázi valós élethelyzetben zegyen úgy (például közöljön valami meghatározottat a másikkal), , mintha tényleg jelen lenne". A műtermi mímelés tehát nem közvetlenül affektusok ábrázolására, inkább helyzetgyakorlatokra és komplex emberi viselkedések újrajátszására irányul. Jellemző, hogy van Hoogstraten, aki amúgy sok tekintetben van Mander mintáját követi, e ponton eltekint az érzelmek taxonomikus felsorolásától831, és inkább olyan zársas helyzeteket sorol fel, amelyekben a történeti elbeszélések protagonistái felbukkanhatnak: áldozati jelenetektől ünnepeken és diadalmeneteken át harci jelenetekig, lakodalmaktól keresztelésekig, szónoklatoktól párbeszédekig , mindent, ami csak emberek között megtörténhet" /al water onder mensen kan geschieden].*32 (Az én kiemelésem — R. A.) Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Hoogstraten ezt a dobozszínpadi dramaturgra valló elemi képszerkesztői gondolkodást Rembrandtnál sajátította el. A rembrandti dráma nézőjének még egyalakos képnél sem elegendő csupán érzelmileg rähangolödnia az äbräzolt affektusra: azt a szubjektum cselekvő jelenlétének érzelmi reflexiójaként is meg kell értenie. Az egynemű /eenweezich] és az üsszehangzé /eenstemmig] jelzé, amelyet Horatiusra hivatkozva Hoogstraten említ, nem föltétlenül kell hogy az emöci6 evidenciäjära &s energikus erejere?53 vonatkozzek, jelentheti akär az 430 HOUBRAKEN 1718-21, II. 162-163. 431 „...akik tanulmányozzák a természetet, más-más neveket adtak az affektusoknak: az első mindenekelőtt a szeretet, aztán a vágy, az öröm, a fájdalom és a düh: aggodalom és szomorúság, amely elemészti a testet; félénkség és nehezen uralható félelem, nagyképűség és féltékeny harag — mindezek ismeretesek affektusként." VAN MANDER 1604, VI. 2. (fol. 23r) 432 HOOGSTRATEN 1678, 108-109. 433 , Nem elég, ha egy kép csak szép.... kell hogy legyen benne bizonyos mozgalmasság vagy energia /beweeglickheid)J... A festők nem tudják megindítani a lelket, ha nem alkalmazzák ezt." HOOGSTRATEN 1678, 292. 187
