Oldal 143 [143]
OCR
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK feszültsegviszonyainak szisztematikus kidolgozäsa volt??! [2.26. &s 2.27]. A Hals sikkompozícióinak szentelt különös figyelem visszhangzik aztán harminc évvel később a Giotto-könyvben is. Magam osztom ugyan Oskar Bátschmann fenntartásait a planimetrikus 4 priori elvontsäga tekintetében?°?, és alkalmazäsät a Lastman-parafräzist elemző idézett tanulmányban nem is tartom elég meggyőzőnek?55, de fontosabbnak látom azt a tanulságot, amit kifejez: hogy ti. a képek nem statikus elemekből, hanem dinamikus relációkból állnak, s ezekben a képmező vizuális konstrukciójának is megvan a maga szerepe. Látni való, hogy Imdahl hermeneutikai érdeklődése kevésbé a történelemnek, inkább maguknak a képeknek szól. Nem véletlen, hogy szinte sosem tematizálja a művek keletkezése és jelenkori befogadásuk közötti történelmi időtávolság Gadamer és Panofsky számára egyaránt döntő fontosságú problémáját. Idézi ugyan a hermeneutikai tapasztalat filozófusát arról, hogy ,amennyiben valami megmutatkozik nekünk, bármennyire távoli eredetű is, megmutatkozásában teljes jelenlétre tesz szert”2>4, és arrél is mond egy-két mondatot, hogy minden értelmezés szükségképpen az értelmező jelenének nézőpontjából megy végbe?55, mégis zárójelbe teszi azt az összefüggést, hogy a múlt műveit vizsgálva a történésznek olyasminek a megértésére kellene törekednie, ami eredetileg egészen más életvilágokban, mára feledésbe merült értelemhorizontok előtt jött létre.256 , A műalkotásnak a történelemben való lokalizálása (például Gadamernél) nem hozható fedésbe azzal, ahogy IImdahl] a műalkotást a történelem peremén rögzíti"257 — mondja erről a művészettörténész-képhermeneuta Gottfried Boehm, akinek életműve szintén ugyanennek az apóriának a jegyében áll. Imdahlnak szüksége van a képek teljes és szabad hozzáférhetőségének képzetére, anélkül hogy ezt a kortalan egyidejűséget valamiféle modern élményesztétika szubjektivizmusában oldaná fel. Számára nem a képek régisége, mint inkább , kortalan" elevenségük a voltaképpeni probléma, amellyel a művészet jelenkori történészének mint a képek hermeneutájának szembesülnie kell. Bár a képek történelmi üledékként hagyományozódnak ránk, éppen azért nem élettelen tárgyak, mert meg vannak komponálva: elevenségük nem fakadhat másból, 251 IMDAHL 1962, különösen 122—125. 252 BATSCHMANN 1998, 132. 253 IMDAHL 1975, különösen 22—27. 254 Impanı 2003, 105, n. 31. vö. GADAMER 1984, 259ff. 255 Impaut 2003, 15. 256 Imdahl csak Panofsky kép- és kompozicié-fogalmanak pragmatikus sztikésségét birälja, de nem celja a Panofsky fémjelezte ikonoldgiai iskola kulturdlis-torténeti kontextusokat és eredeti jelentéshorizontokat feltäré erdfeszitéseinek diszkreditálása. Az ikonológiát ki kell egészítsük a képiség egy olyan dimenziójának felmutatásával, amely — mint fogalom-nélküli tudás — kívül rekedt a korábbi interpretátori iskolák figyelmén. , A kompozíció azt az elképzelést követi, amely szerint az összeállítás művészi munkája végső célját a témában találja meg. Ezzel szemben a diszpozíció a hangsúlyt a témáról a kitaláló elrendezés művészi munkájára helyezi. Ha csak a kompozíció bevett fogalmát és egyedüli eljárását ismerjük, szükségképpen a fogalom csapdájába esünk" — mondja Bátschmann a nyelvi értelemre alapozott interpretációs iskolákkal kapcsolatban, vö. BATSCHMANN 1998, 130. 257 Boerum 1996, 29. 141
