Page 138 [138]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
A dramatológust leginkább annak az elevenségnek a megragadása kell hogy érde¬
kelje, amellyel Rembrandt drámái mintegy a szemünk láttára megtörténnek: ehhez
pedig egy olyan speciális értelmezési keretet kell kidolgoznunk, amely épp erre az ese¬
menyszerüre iränyul???. Gumbrecht ragaszkodik a jelenletnek ehhez a hermeneutikän
inneni testies közvetlenségéhez: a jelenlét előállításáról szólva ezért hangsúlyozza min¬
dig a jelenlévő létezők találkozásának téries jellegét, illetve a közvetlenül észlelő test
fizikai érintettségét, az érzéki tapasztalatok materialitäsät230. Mindez nem jelenti azt,
hogy a , jelenlét-hatásnak" meg is kell maradnia abban a szigetszerű elkülönültségben,
ami megtörténtének előfeltétele: ellenkezőleg, utóbb tapasztalattá — értelemmé — kell
formálódnia. Ámde ez az értelem szükségképpen az esemény értelme lesz, nem a „tör¬
ténet"-é. Nincs tehát eleve adva, mint valamilyen preegzisztens, magánvaló , jelentés",
ami történetileg rekonstruálható, és az ismételt elmondásban csupán újra igazolódik,
hanem itt és most képződik meg, ha egyáltalán. Ezért annak a reflexiónak is, amely utóbb
tapasztalatot formál belőle, erre az eseményszerűre kell irányulnia, ezt kell értelemként
rögzítenie. Idézett Laokoón-tanulmányában Goethe sem a trójai monda narratív elem¬
zéséből, hanem a testek fizikai küzdelmének közvetlen-érzéki megéléséből kiindulva
érvelt a szobor esztétikai hatóereje mellett, erejét pedig az esemény kalkulálhatatlansá¬
gával hozta összefüggésbe (vö. 99.). Gumbrecht szerint is az a meghatározó mozzanat,
hogy mire észbe kapunk, , az észlelés pusztán fiziológiai aktusa már meg is történt": a
, tapasztalat" mint értelmezés csak ez után következik.251
Az esztétikai tapasztalás — és így a képekkel való találkozás — eseményének fogalmi
általánosítása érdekében Gumbrecht előszeretettel fordul az epifánia teológiai fogal¬
mához. A szóhasználat itteni szempontomból azért lehet nagyon termékeny, mert az
esztétikai megélést valamely szubsztancia kifejezetten érzéki megmutatkozásához, egy
intenzitás-erő közvetlen, pillanatnyi megnyilatkozásához kapcsolja. Az epifániában
egyrészt olyasmi válik eseményszerűen jelenvalóvá, amilyent saját mindennapi élet¬
világunk (a maga karteziánus józanságával) magától nem kínál fel: ezért ahhoz, hogy
kiemelkedhessen a kontinuus prózai környezetből, olyan belső szervezettséggel, sziget¬
szerűen elkülönülő formával és átütő erővel kell rendelkeznie, amely képes kifogni a
kiszámíthatóra optimalizált köznapi észlelés rutinjain. A forma immanenciája és kohe¬
renciája a biztosítéka annak, hogy benne egy önelvű szubsztancia mutatkozik meg,
amely saját jogán és olyan autoritásként lép fel, amely bennünket is mintegy a vele való
szembesülésre kényszeríthet. Nincs epifánia és nincs esztétikai megélés bizonyos tér¬
foglalás, a néző valamiféle , leigázása", az esemény kikényszerítése nélkül. Az erő a forma
ereje, de a forma nem magánvaló dologi entitásként jön itt számításba, hanem mint
a találkozás-esemény generátora. Hiába ölt objektivált alakot, és bontható elemeire,
229 Vö. BoEHM 2003, különösen 105ff.
230 GUMBRECHT 2010, 11ff.
231 GUMBRECHT 2003, 206.
136