Page 128 [128]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
által elragadtatott filozófus vagy az elszundító szerzetes figurái nem kommunikálnak
a nézővel: bármit tesznek is, jelenlétükből hiányzik mind a kívülről vezérelt, mind a
külvilágnak előadott viselkedés mozzanata. Diderot és a többi — az új városi-polgári
nézőközönség ízlését képviselő — kritikus számára mindenekelőtt ennek a Chardin¬
nél, Greuze-nél, Van Lo0-nál és másoknál megfigyelt önkéntelenségnek a megragadása
válik a művek hitelességének legfőbb forrásává. Fried elemzéseiből az következik, hogy
ehhez minden, az ábrázolt esemény és a befogadó közötti hagyományos-intézményes
kapcsolatot — például a nézőt , megszólító", vagy a reflexióját irányító retorikus formu¬
lákat — ki kell iktatni a formából. Fried elsősorban az abszorpcióra alapozott művek
antiteátrális jellegére hivatkozva idézi Diderot-t, aki — a festett jelenettel analóg színházi
előadásról szólva — kifejezetten azt követeli, hogy mind a színpadi szerző, mind a szí¬
nész felejtkezzen el a nézőről: úgy formálja meg a jelenetet, illetve szerepét, hogy nincs
tekintettel a zsöllyére. , Képzeld azt, hogy a színpad elülső oldalán magas fal választ el
a nézőtértől. Úgy játssz, mintha a függöny sose gördülne fel!" 192 Az önmagába záruló
jelenet képzete valamifajta — a korabeli ,kukucskálószínház" nézőjéével analóg!93 — ano¬
nimitást biztosít a képpel szemközt álló befogadó számára, aki az ily módon meglesett
emberi magatartások és élethelyzetek megítélésében szabad utat engedhet empatikus
készségeinek és erkölcsi érzékenységének! 94. Ezért is tanácsolja Diderot a Salon amatőr
műértőjének, hogy olyan látcsövön át nézze a képeket, , amely felöleli a képmezőt, és a
peremét kirekeszti". 195
A Fried által vizsgált két évtized során mármost az , anti-rokokó" francia festészet¬
ben eltolódás megy végbe az elmerültség tiszta, zsánerszerű alakzataitól a színpadi-drá¬
mai formálás felé, amikor a szereplők immár egy-egy meghatározott történet keretében
jelennek meg a kép színpadán. Diderot és kritikustársai, hangsúlyozza Fried, sosem
vitatták a műfajok hagyományos hierarchiáját, az emelkedett vallásos, mitológiai,
történelmi vagy tragikus témák feldolgozásának magasabbrendűségét a köznapi zsá¬
nerrel szemben!96. Amíg egy Greuze- vagy Chardin-típusú abszorpciós jelenet, ahogy
Mieke Bal fogalmaz, ,megmarad tematikusnak (valamennyi figura a maga dolgába
mélyed) "197, addig a dráma alapvetően diegetikus jellegű: az ábrázolt figurák itt egy¬
mással drámai interakciókba lépve oldódnak fel szerepeikben, de továbbra sem vesz¬
nek tudomást a nézőről. Ez új helyzetet teremt a supreme fiction befogadója számára,
amennyiben különböző karakterekkel kell azonosulnia, és realizálnia konfliktusukat,
192 Friep 1980, 94-95.
193 Vö. KEmr 1992, 208. Szondi kifejezetten azt állítja, hogy , a sokat szidott "kukucskálószínpad" az egyedüli, amely
adekvát a dráma abszolút voltával", SZONDI 2002, 17.
194 Fried munkája kapcsán Radnóti Sándor is a műalkotás szemléletének való , eksztatikus önátadás" mozzanatát
emeli ki Diderot-nál, RADNÓTI 2010, 170. sk.
195 Idézi LEBENSZTEIJN 2001, 184.
196 Ld. GAETHGENS 1996, 42-45., illetve KovAcs 2004, 148-177.
197 Bat 1995, 138.
126