Oldal 122 [122]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA válaszolásra tudja késztetni a szubjektumot!§: arra például, hogy fogadja el a kihívást, és — mimetikus kompetenciái birtokában — menjen bele akár önmaga idegenként való újrafelismerésének felzaklató játékába is. Hiába tudom, hogy fiktív-mesterséges formakepzödmenyröl van sz6, az általa alkalomadtán kiváltott megrendülés mégis az én valós énemet rázza meg! 68, Ismeretes, hogy Gadamer az utánzást, illetve az erre épülő művészi formákat játékként konceptualizálja, amely sajátos ,képződmény"-jellegű objektiváció: ,annak ellenére, hogy rá van utalva az eljátszásra, jelentéses egész, amelyet ugyanazonként lehet ismételten megmutatni és a maga értelmében lehet megérteni."!99 Zárt világot alkot, és mint ilyen, erőteljesen elkülönül, úgymond, „a valóságtól": mégsem derivátum, nem másodlagos jelenség. Mint képződmény, saját belső törvényei/szabályai szerint működik, és önálló létezőként támaszt követeléseket azzal a szubjektummal szemben, aki hajlandó alá is vetni magát, tehát kész játékosként részt venni benne. Ilyen immanenes követelésként sugallja például a megmutatott saját jogon való jelen-létét, amelyet a befogadónak mint , jó játékosnak" akceptálnia kell, és amíg , játékban van", ilyenként kell hozzá alkalmazkodnia. , Egy színjáték cselekménye [...] teljességgel valami önmagában nyugvóként van ott", mondja Gadamer, és ez összehangzik Szondi korábban már idézett tételével: a dráma abszolút, vagyis ontológiailag ,nemcsak alkotójától és befogadójától kell független létezőként tételeznünk, hanem forrásaitól és mintaképeitől is".179 Waldenfels hozzáteszi ehhez, hogy ,a színi eseményt nem kívülről határolják el, hanem maga keríti be magát, de — szemben a templomterek szilárd körülvételével — körvonalai, akár az árnyékképek, mégis mozgékonyak". !7! Ha a mű esztétikailag mindenekelőtt mint , bemutatás és játék" létezik, akkor a , jó" nézőt meghatározott mandátummal bíró játékosnak tekinthetjük, aki érti és elfogadja a szabályokat, és követi az adott , játszma" menetét. Nem viselkedhet , cseppfolyós esztétikai élmények" szubjektumaként, aki alkalomszerűen van jelen a színházban vagy a galériatérben, és kénye-kedve szerint szemlélődik, érez és ítélkezik a látottakról. Ellenkezőleg: ahhoz hasonlóan kell alkalmazkodnia a műbe foglalt események saját logikájához, illetve követnie a forma instrukcióit, ahogy a játékos mindenkori mozgásterét is a játéktér, a szabályok adta lépéslehetőségek és a játékostársak ellenlépései szabják meg. »A néző felé való nyitottság hozzátartozik a játék zártságához: a néző csak azt hajtja végre, ami maga a játék mint olyan" 17? — teszi hozzá Gadamer nyomatékkal. 167 Ezt a párbeszédre kényszerítő erőt hangsúlyozza Wolfram Hogrebe is in: HOGREBE 2010 168 Vö. PoLÁNYI 1992, 213—214. 169 GADAMER 2003, 149. 170 SzoNDI 2002, 16. 171 WALpENFELs 2010, 245. 172 GADAMER 2003, 141. 120
