Seite 122 [122]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
válaszolásra tudja késztetni a szubjektumot!§: arra például, hogy fogadja el a kihívást,
és — mimetikus kompetenciái birtokában — menjen bele akár önmaga idegenként való
újrafelismerésének felzaklató játékába is. Hiába tudom, hogy fiktív-mesterséges forma¬
kepzödmenyröl van sz6, az általa alkalomadtán kiváltott megrendülés mégis az én valós
énemet rázza meg! 68,
Ismeretes, hogy Gadamer az utánzást, illetve az erre épülő művészi formákat játék¬
ként konceptualizálja, amely sajátos ,képződmény"-jellegű objektiváció: ,annak elle¬
nére, hogy rá van utalva az eljátszásra, jelentéses egész, amelyet ugyanazonként lehet
ismételten megmutatni és a maga értelmében lehet megérteni."!99 Zárt világot alkot,
és mint ilyen, erőteljesen elkülönül, úgymond, „a valóságtól": mégsem derivátum, nem
másodlagos jelenség. Mint képződmény, saját belső törvényei/szabályai szerint műkö¬
dik, és önálló létezőként támaszt követeléseket azzal a szubjektummal szemben, aki
hajlandó alá is vetni magát, tehát kész játékosként részt venni benne. Ilyen immanenes
követelésként sugallja például a megmutatott saját jogon való jelen-létét, amelyet a
befogadónak mint , jó játékosnak" akceptálnia kell, és amíg , játékban van", ilyenként
kell hozzá alkalmazkodnia.
, Egy színjáték cselekménye [...] teljességgel valami önmagában nyugvóként van
ott", mondja Gadamer, és ez összehangzik Szondi korábban már idézett tételével: a
dráma abszolút, vagyis ontológiailag ,nemcsak alkotójától és befogadójától kell füg¬
getlen létezőként tételeznünk, hanem forrásaitól és mintaképeitől is".179 Waldenfels
hozzáteszi ehhez, hogy ,a színi eseményt nem kívülről határolják el, hanem maga keríti
be magát, de — szemben a templomterek szilárd körülvételével — körvonalai, akár az
árnyékképek, mégis mozgékonyak". !7!
Ha a mű esztétikailag mindenekelőtt mint , bemutatás és játék" létezik, akkor a , jó"
nézőt meghatározott mandátummal bíró játékosnak tekinthetjük, aki érti és elfogadja
a szabályokat, és követi az adott , játszma" menetét. Nem viselkedhet , cseppfolyós esz¬
tétikai élmények" szubjektumaként, aki alkalomszerűen van jelen a színházban vagy a
galériatérben, és kénye-kedve szerint szemlélődik, érez és ítélkezik a látottakról. Ellen¬
kezőleg: ahhoz hasonlóan kell alkalmazkodnia a műbe foglalt események saját logiká¬
jához, illetve követnie a forma instrukcióit, ahogy a játékos mindenkori mozgásterét is
a játéktér, a szabályok adta lépéslehetőségek és a játékostársak ellenlépései szabják meg.
»A néző felé való nyitottság hozzátartozik a játék zártságához: a néző csak azt hajtja
végre, ami maga a játék mint olyan" 17? — teszi hozzá Gadamer nyomatékkal.
167 Ezt a párbeszédre kényszerítő erőt hangsúlyozza Wolfram Hogrebe is in: HOGREBE 2010
168 Vö. PoLÁNYI 1992, 213—214.
169 GADAMER 2003, 149.
170 SzoNDI 2002, 16.
171 WALpENFELs 2010, 245.
172 GADAMER 2003, 141.
120