Page 118 [118]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
Francisco de Holanda a XVI. században már a festészet költészettel szembeni versenye¬
lőnyeként említi, hogy az , nem csak a művelt embert, de az egyszerűt, a falusi embert,
az öregasszonyt is kielégíti. .."158. 1582-ben Paleotti bíboros a Iridentinum ellenrefor¬
mációs szellemében programszerűen is megfogalmazza azt az igényt, hogy az egyház által
ösztönzött kultuszképek tudatosan is alkalmazkodjanak , a hívők értelmének, akaratának
és emlékezetének" adottságaihoz, célközönségük különböző csoportjainak tudásához és
elvárásaihoz, benne a legegyszerűbbek mindennapos rutinjaihoz!55. Mint ismeretes, a
katolikus propaganda a képrombolással kezdődő reformáció ellenében fedezte fel a köz¬
vetlenül az érzékekhez szóló képek hatékony fegyverét — de ezt a közvetlenséget továbbra
is a vallási liturgia tereiben, a templomi képhasználat intézményes kontextusában kívánta
hasznosítani. Ez Caravaggio festői forradalmának világa — ezért neki a néző testies jelen¬
létének a formába való belekomponálásakor az oltárképek monumentális méreteivel, téri
installálásával és fizikai hozzáférhetőségével is számolnia kellett!56. Húsz-harminc évvel
később, a protestáns Hollandiában Rembrandtot ilyesmi már alig korlátozza: a liturgikus
funkcióit vesztett, helyhez nem kötött, mozgatható táblakép esetében a valós néző testi
jelenléte a kép előtt egy — döntően a mű által vezérelt — esztétikai magatartásban oldó¬
dik fel, vagyis a néző a játék kedvéért sajátjaként kell hogy elfogadja a kép által felkínált
fiktív látóteret (Id. később 354£f.). , Realizmusa" arra szolgál, hogy a néző mindennapi
tapasztalati horizontját az ábrázolt cselekvőkéhez adaptálja, és ezzel megkönnyítse a lai¬
kus befogadó spontán részvételét a jatékban!57. (Osszefiigghet ezzel, hogy Hoogstraten
mesteréről azt is fontosnak találta feljegyezni, hogy szívesen forgolódott egyszerű embe¬
rek körében.!58) A vizuális kultúra efféle átfogó és rutinszerűen működő keretrendszerét
nevezte Baxandall — az itéliai quattrocento vonatkozäsäban — period eye-nek. 15?
Itt követendő induktív eljárásom konkrétan kétféle empirikus tudást előfeltételez
a nézői szubjektum oldalán. Egyrészt a mindenkori narratívák valamelyes ismeretét —
még elbeszélő ciklusok és pluriszcenikus ábrázolások esetében is abszurd igény volna,
154 Francisco de Holanda fiktív képleírása az égő várost ábrázoló képről Quintilianustél ered, aki épp ezt hozza pél¬
dának az ékesszóló beszéd szemléltető mivoltára (énargeia). Vö. DE HOLANDA 1538/1889, 71—73. vö. ezzel ROSEN
2000, 178. skk.
155 Paleotti releváns mondatait függelékben idézi, illetve kommentálja BELTING 2000, 592—593, Sajó Tamás fordi¬
tása. Vö. KRÜGER K. 2001, 140., illetve KEMr 1992, 10-12.
156 Id. például a római S. Maria del Popolo Cerasi-kápolnájának anamorfikus oldalnézetre komponált oldalképeit,
vö. RÉNYI 2009€ és RÉNYI 2013; de ilyen az egykor a Chiesa Nuova Vittrici-kápolnájában installált Sírbatétel
is, amelynél a festő nyilvánvalóan a miséző pap szemmagasságához, illetve az eucharisztia felmutatásának esemé¬
nyéhez igazította a monumentális oltárkép kompozícióját. Lásd erről A holtpont igézete című tanulmányomat:
RÉNYI 2001, 38-58. Rembrandt festészetében egyetlen esetet ismerünk, amikor hasonló körülményekkel kellett
számolnia: a Claudius Civilis összeesküvésén [1.09], amelyről Warburg kapcsán korábban (31. o.) volt már szó.
Michael Fried szerint Caravaggio a maga esztétikai stratégiáját egyenesen a kiállítási környezetükkel szemben
közömbös ún. galériaképeken fejlesztette ki, vö. FRIED 2010 Id. még [2.6, 102—103.]
157 Ez a horizont természetesen nem individuális természetű: végül is mindazokat a társas kompetenciákat — észle¬
lés-mintázatokat, életismeretet, erkölcsi normákat stb. — át kell hogy fogja, amelyen a színház, a tragédia, illetve
a festészet nyilvános közösségi műfajai is nyugszanak. Vö. BRYsoN 1981, 8-28.
158 Idézi WESTSTEIJN 2008, 214.
159 V6. BaxaNDALL 1983, 36-117.
116