Page 105 [105]
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE
litás döntően különböző képességei találkoztak össze. Jeleztem már korábban, hogy ez
a kivételesség az alapja annak, hogy egy festői életmű kapcsán egyáltalán , dramatoló¬
giáról" beszélhetünk: hogy vizsgálatom eredményeit nem gondolom más művészekre
és korszakokra is automatikusan kiterjeszthetőnek.
1.3.2 | A DRÁMA ÉS A FESTMÉNY ELTÉRŐ IDEJE. A , PILLANAT? FÉTISE
Absztrakt-teoretikus spekulációk helyett egy közismert példán mutatom meg, hogy
miféle apóriára gondolok. A pétervári Ábrahám áldozata [2.08] a még nem egészen
harmincéves Rembrandt kifejezetten a dramaturgiai invenció jegyében álló , korai"
korszakának egyik lezáró főműve. A műre vonatkozó tetemes kommentárirodalom¬
ban sehol sem mulasztják el kiemelni a fő attrakciót: az angyal ugyanis oly hirtelen
ragadja meg Ábrahám karját, hogy az elejti a gyilkos fegyvert. Az aláhulló kés látvá¬
nya nem olyasmi, amin ikonográfiai nemtörődömségből vagy merő figyelmetlenség¬
ből át lehet siklani: a nézőre gyakorolt hatás közvetlen és kikerülhetetlen, úgyszólván
az Ábrahámot ért sokkéval analóg. Az effektus a beavatkozás pillanatának eksztatikus
felfokozását szolgálja: mintha mindez itt és most, a szemünk láttára történne meg,
s nézőként ekképp kényszerülnénk a szó legközvetlenebb értelmében szemtanúivá
válni a kegyelmi aktusnak. Rembrandt láthatólag arra törekszik, hogy a minimálisra
redukálja a különbséget az ábrázolt idő és az ábrázolás ideje — tehát az isteni hírnök
és az ősatya ütközésének diegetikus pillanata és a festménnyel való nézői szembesülés
szkopikus ideje — között. Egészen originális eftektusról van szó, amely egyfelől mélyen
jellemző az ifjú Rembrandt dramaturgi észjárására, másfelől — megítélésem szerint
— festőileg mégis problematikus megoldáshoz vezet.!25 A drámai ábrázolás tárgyila¬
gossága ugyanis egy sor olyan festői érték zárójelbe tételét is igényli, amely saját időt
követel magának.
A , lebegő kés" motívuma szemléletes lehetőséget kínál dramaturgiai tárgyilagosság
és képi konstitúció ellentmondásának konkrétabb megvilágítására is. Mindenekelőtt:
Rembrandt megoldásának originalitása, vegyük észre, nem a pillanat valamiféle önké¬
nyeskedő kezeléséből fakad. Ellenkezőleg: a váratlan csak akkor mutatkozik annak,
ami, ha az elvárthoz viszonyítva, annak horizontja előtt történik meg. Rembrandt ösz¬
tönösen érzi, hogy az isteni intervenciót csak akkor lehet eksztatikus eseményként meg¬
mutatni, ha a folyamat ama tárgyszerű lefutását is érezteti, amelyet az angyal beavat¬
125 A kés elejtesenek motívuma már Theodor Beza (1519—1605) francia nyelvű Abraham sacrifant című reneszánsz
tragédiájában (Lausanne, 1552) is előfordul: Rembrandt erről talán Constantijn Huygensen keresztül értesült,
aki 1604-ben — még gyerekként, nyelvtanulási célból — maga is játszott e darab apja hágai házában rendezett
előadásán. Vö. erről HELD 1973), 118, illetve HASLEIN 2004, 112. Huygens önéletírásában. Lásd https://www.
dbnl.org/tekst/huyg001jawo03_01/huyg001jawo03_01_0002.php#Over%20DBNL
103