Page 102 [102]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
játékaként jeleníti meg: a kellőképpen figyelmes és empatikus nézőnek az „egyik älla¬
potból a mäsikba valö ätmenetet” [Übergang] kell lejätszania, hogy abban a dramatis
personae sorsát lássa meg feltárulni a saját szeme előtt. , Lárom, hogy aggodalom, féle¬
lem, rémület és atyai szeretet is duzzasztja az izmokat, tágítja a mellkast, vonja redőkbe
e homlokot — és készséggel elismerem, hogy itt a művész a lehető legmagasabb fokon
ábrázolja a testivel együtt a lelki kínt is" (az én kiemelésem, R. A.)!!? — rekapitulálja
Goethe saját esztétikai tapasztalásának folyamatát. De, teszi hozzá nyomatékkal, , attól
óvakodjunk, hogy a hatást, amelyet e műremek tesz ránk, azon melegében átvigyük a
műre": értsd: az elbeszélésből ismert vég tudásának birtokában máris az eldőlt küzde¬
lem végleges ábrázolásának tekintsük azt.
Gottfried Boehm szerint az ilyen momentum Goethe ábrázolásában két idősík¬
hoz tartozik: egyrészt a narratív történés menetéhez, az előzmények és következmé¬
nyek folyamatához, amelynek egy meghatározott pillanatát jelenti; másrészt azonban
egy olyan időrendhez is, amely egy olyan ,átmeneti pillanatot" ragad meg, amely
művészileg ,ura saját átmenetiségének".!15 Így képes a sikeres forma például azzal
meglepni a nézőt, hogy az elvárthoz-rutinszerűhöz képest valami váratlant állít elő,
és így provokálja ki az átmenet temporális tapasztalatát, ami mégsem azonos a nar¬
ratív idő — múlt, jelen és jövő — egymást követő fázisaival. Ezért beszél Goethe a
patetikus kifejezés , lebegéséről" /schwebt/ —, és ezért is tanácsolja a nézőnek, hogy
,ha fel akarja fogni a Laokoón igazi szándékát", akkor fáklyafénynél tekintse meg
a szobrot, vagyis a szemlélés során mintegy önmaga számára is animálja az alakok
képét. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy hagyja az eseményeket a saját idejük¬
ben megtörténni! 14. Mint a színházban: úgy figyelje meg, úgy kövesse le, illetve úgy
fejtse fel a figurák diegetikus összefüggésrendszerét (a cselekményből következő belső
kapcsolataik alakulását), hogy — elfogadva a játékszabályokat — saját jelenlétét a fiktív
szemtanú esztétikai szerepének rendeli alá. Goethe szemében a mű azért bizonyul
, tökéletes egésznek"115, mert egyensúlyt teremt a mű és a befogadó között, ugyanak¬
kor hangsúlyt helyez arra, hogy a szobormű diegetikus tagoltsága és a néző szkopikus
aktivitása — e két nagyon is különnemű aspektus (vö. később 224f.) — ne oldódjon
föl egymásban. A befogadó emocionális és reflexív reakciói mintegy korrelátumai a
mű megtörténésének: a dráma a maga belső logikája szerint zajlik le, de a néző nélkül
mégsem tud megtörténni! 16.
112 GoETHE 1981, 200.
113 BoEHM 2001, 576-577.
114 Úgy tűnik, Goethéé inkább atipikus módja a görög szobrok fáklyafénynél való éjszakai szemlélésének, amennyi¬
ben azt sokkal inkább a szobortestek mesterséges erotizálásának szükséglete diktálta. Vö. BATSCHMANN 1992.
115 GoETHE 1981, 201.
116 ,A szenvedés — a magunké csakúgy, mint a másé — mindössze háromfajta érzést válthat ki az emberből: aggo¬
dalmat, rémületet és részvétet, azaz a közelgő csapás baljós sejtelmét, a hirtelen fájdalom érzetét és a részvétet a
szenvedő vagy a sokat szenvedett iránt. A Laokoón mindhárom érzést ábrázolja és kiváltja, mégpedig a lehető
legszerencsésebb fokozatokban"— összegez Goethe. A rémület, amelyet , a harapás punctuma", azaz az apa hirtelen
100